Minden egy októberi zenés foglalkozással kezdődött. Történetünk főhősét is már évek óta ismertem a kórházból és jómagam tíz éve járok látogatni, de ez az alkalom most más volt és nagy áttörést hozott. Valahogy a zene hatására teljesen megnyílt és a bizalmába fogadott a krónikus beteg, izomsorvadásos nagylány, aki azon a bizonyos kórház látogatáson megosztotta velem régóta dédelgetett álmát, hogy zongorázni szeretett volna tanulni. Fontos megjegyezni, hogy egyébként folyamatos kórházi ápolásra szorul, oxigént kap, teljesen ágyhoz van kötve, ráadásul csak az egyik kezét tudja használni, még ülni sem tud. Így egy kicsit lehetetlen küldetésnek tűnhet a kérése, de engem ez mit sem zavart, ahogy kimondta, minden porcikámmal éreztem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szeretném teljesíteni a vágyát. Egyeztettem is Alapítványunk elnökével, Glóriával, hogy mit gondol a dologról és ő egyből felhívta a figyelmemet a lehetséges nehézségekre, adott sok jó tanácsot, hogy hogy valósulhatna meg mégis valamilyen formában a projekt és én azonnal nekiláttam, hogy első körben szerezzek neki egy saját hangszert. A zongora nyilván szóba se jöhetett, de még egy átlagos szintetizátor sem, mert nem is tudott volna hozzáférni az ágyban fekve. Sikerült hozzáértőkkel egyeztetve megtalálni azt az egy típust, ami szintetizátorból mind méretében, mind tudásában megfelelt az igényeknek. Ezután felhívásomra, sok nagylelkű ember állt az ügy mellé és adományaikból összegyűlt a hangszer megvásárlásához szükséges összeg többszöröse is, úgyhogy még az osztályokra is tudtunk venni gitárt és ukulelét, hogy más önkéntesek is tudják zenével vidítani a bent fekvő gyerkőcöket. Egy hét leforgása alatt már megvolt a vadiúj szintetizátor, csak épp időközben karanténba kerültünk, pedig már úgy szerettem volna neki átadni. Igaza lett Glóriának, aki már az elején is megmondta, hogy nem szabad semmit ígérni a gyerekeknek, mert mindig közbejöhet valami, de nem csüggedtem, mert ezt az időszakot fel lehetett arra használni, hogy a billentyűk fel legyenek a színes kottának megfelelően címkézve. Sőt még azon túl is, mert gondoltuk, hogyha később már nemcsak ilyen egyszerű gyerekdalokat fog lejátszani, akkor szükség lesz az összes hangra, így különféle színekkel és mintákkal, az összes billentyű kapott egy saját azonosítót, mert a nagylány nem tud kottát olvasni sem, így a színes kotta módszerét kellett segítségül hívni. Lényeg a lényeg, hogy október végére, a szuper csapatmunkának hála, a hangszer is bekerült hozzá és megtarthattuk az első félig személyes, félig online zongora órát neki a kórházban. Azt a boldogságát és hálát, ami az arcára kiült, amikor megkapta és kezdte próbálgatni a szintetizátort. Madarat lehetett volna fogatni vele, de velem is, akkor öröm volt, hogy ezt az alapítvány és az adományozók segítségével véghezvittük. Azonban ez még csak a kezdet volt, mert ekkor kezdődött a tanulás. A meglévő már átírt dalokkal elképesztő gyorsan haladt, rögtön az első foglalkozáson már 4 dalt le tudott játszani, aztán már kezdhettem átírni a színes kottákat normál kottából, hogy a kedvenc számait is szép sorjában megtanulhassa eljátszani. Olyan lelkes és szorgalmas azóta is, minden héten tartok neki zongora órát, sőt már skálázást és ujj gyakorlatokat is próbálgattunk illetve technikázunk, hogy a dallamoknak legyen íve, amikor játssza és ügyesen ráérez a dolgokra. Van még mellette minden héten egy közös zenés foglalkozásunk is egy plusz önkéntes bevonásával, amiket szintén nagyon élvez. Már tíz dalt le tud játszani úgy, hogy mi gitáron és quatron játszunk hozzá kíséretet és éneklünk is együtt. A legtöbb foglalkozás online volt, de a héten volt először lehetőségünk arra, hogy hárman együtt élőben zenéljünk és énekeljünk és nagy sikert arattunk nála. Már a bandaalakításon is gondolkodunk, a nevet és a logót tervezgeti  Sőt már egy dalt, a Pál Kata Pétert, kánonban is el tudtuk énekelni, úgyhogy szépen fejlődik nemcsak a zongorázásban, hanem az éneklésben is. A börtön ablakábant és a Nagy utazást írtam át neki színes kottára, hát nem mondom utóbbi jó kis kihívás volt, de amikor tegnap lejátszotta nekem először egybe az egész számot, a hideg futkosott rajtam, olyan átéléssel és érzéssel játszotta és olyan boldog és büszke volt, hogy minden energia és időbefektetést megér a vele való foglalkozás. Azt is mondta, hogy sok dolgot kipróbált már, aztán továbblépett, most ennél a zenélésnél érzi azt, hogy ez új lendületet ad neki és érzi, hogy ez el fogja kísérni őt, mert magában is tud vele foglalkozni és azt mondta, hogy nagyon jól esett neki, hogy azonnal reagáltunk a vágyára és nem besöpörtük a fiókba, hanem komolyan vettük, amit mondott és kért és talán ezért is dolgozik és gyakorol ilyen keményen mindig, mert nemcsak magának, hanem nekünk is szeretne bizonyítani. A legjobb pedig, hogy az sem szegi a kedvét, hogy a járvány-helyzet miatt egy darabig csak online tudjuk folytatni a munkát, mert így is nagyon élvezi és köszöni mindig a társaságunkat és a segítséget.