Luca 5 éve az egyetemet és a nevetnikéket párhuzamosan kezdte el, egy mindenre kíváncsi, mindenre nyitott és mindig megbízható önkéntest nyertünk el vele, ezért nagyon örültünk, amikor elvállalta a táborvezetést is. Ahhoz, hogy a gyerekek egész héten biztonságban érezzék magukat, és visszavágyjanak, kellenek olyan csupaszív, törődő emberek melléjük, mint amilyen Luca is. Mivel a pszichológia szakot befejezte, haza költözik, hogy más minőségben támogassa a továbbiakban a gyermekeket, ennek kapcsán mesélt a tábori élményeiről, arról, mekkora nyomot hagyott az elmúlt év szeparációs helyzete a gyermekek lelkében, és arról, mennyi felkészülés van egy kétórás nevetnikékes foglalkozás mögött. Luca, a nevetnikékhez bármikor visszatérhetsz, ilyen szakembereket mindig tárt karokkal várunk.

Fotó: Ruprech Judit

A Te életed most ért el egy fordulóponthoz. Amikor nem "nevetnikékes" színekben vagy, mivel foglalkozol a hétköznapokban, illetve mik a terveid a következő időszakra?
Az elmúlt években az egyetem padjait koptattam és idén júniusban okleveles pszichológus lettem. Ez tényleg egy fordulópont, jelenleg még kicsit ijesztő is kilépni a nagy betűs Életbe :) Szeptembertől gyermek pszichológusként fogok elhelyezkedni, ez talán az alapítvány munkásságát ismerve nem is olyan meglepő :) Azt hiszem, mindig is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, talán ez is sodort erre a pályára.


Emlékszel még arra a pillanatra, amikor úgy döntöttél, csatlakozol a nevetnikékhez? Mit vártál az alapítványhoz, és ehhez képest mit kaptál?
5 éve, az egyik legelső egyetemi órámra jött be egy önkéntes új tagokat toborozni és az alapítvány munkájáról mesélni. Úgy emlékszem viszonylag könnyű és gyors döntés volt, mivel még aznap jelentkeztem :) Amire nem számítottam, hogy milyen profi munka is folyik a nevetnikéknél. Már az elején meglepett, hogy ide nem is olyan könnyű bekerülni (persze nem lehetetlen), egyfajta kiváltság nevetnikékes önkéntesnek lenni. Illetve a naiv elképzelésem az volt, hogy csak úgy belibbenünk a kórházi osztályokra és majd lesz ami lesz. Ez abszolút nem így lett :) Ami kívülről talán nem is látszik, hogy mennyi munka van egy kétórás kórházi foglalkozásban. Elsőre az is meglepett, hogy számos képzés és felkészülés áll a háttérben. Ezek után arra sem számítottam, hogy ezek csak elsőre hangzanak ilyen komolynak, ezzel szemben már a foglalkozásokra való felkészülés is egy élmény, mindig rengeteget nevettünk egy-egy felkészülő alkalmon :). Ami még meglepetés volt, hogy milyen elképesztően fel tud tölteni ez az egész, és, hogy a gyerekek is milyen sokat tudnak nekem adni, nem csak én nekik :)

Fotó: Ruprech Judit

Búcsúajándékként vállaltad el a tábort, amiért nagyon hálásak vagyunk. Miben volt ez más, mint a kórházi foglalkozások, vagy más tábori élményed?
Meg kell mondjam, irtó klassz búcsúajándék volt a tábor, amiért én is hálás vagyok :) Talán a legfontosabb újdonság az volt, hogy a kórházban és más táborokban is leginkább beteg gyerekekkel foglalkoztam. Az egészséges gyerekeknek pedig egészen más problémáik és igényeik vannak. Illetve elképesztő volt látni, hogy a Covid miatt a gyerekek mennyire ki vannak éhezve a szociális kapcsolatokra. Már az hatalmas élmény volt nekik, hogy más gyerekek társaságában lehettek. Ami pedig igazán különleges volt, hogy még én is meglepődtem, amikor először megláttam a programrácsot, hogy milyen szuper programok várnak majd a gyerekekre. Úgy gondolom, a gyerekek tökéletesen ki tudtak szakadni a képernyők világából és újra megtapasztalhatták, hogy milyen jó is egymáshoz személyesen kapcsolódni és telefon nélkül közösen játszani.

Melyik volt a tábor legviccesebb pillanata számodra?
Nehéz egyet választani, hiszen rengeteget nevettünk a héten. Egy csomó klassz és vicces játékot játszottunk közösen, illetve elképesztő és hihetetlen, hogy a gyerekek mennyi viccet ismernek és milyen jól el is tudják mesélni ezeket. Számomra talán mégis a legviccesebb pillanat az volt, amikor a körbesúgós játékot játszottuk, aminek az volt a lényege, hogy körben ültünk, egy ember kitalált egy szót vagy mondatot és a szomszédja fülébe súgta, aki tovább súgta az ő szomszédjának és így tovább. Természetesen a súgás miatt voltak félrehallások és így születtek igen vicces végső megoldások mire végig ér a súgás kör. A gyerekek és mi is néha majd ledőltünk a székről a nevetéstől annyira az eredetitől eltérő szavak és mondatok alakultak ki a végére.

Melyik volt a tábor legmeghatóbb pillanata számodra?
Azt gondolom, hogy sok megható pillanat volt, de ha egyet ki kellene választani, akkor a pénteki záró foglalkozást választanám. Itt a gyerekek visszajelzést adhattak nekünk, hogy mi tetszett és mi nem tetszett nekik a héten. Ekkor annyi pozitív érzést és élményt kaptunk vissza a gyerkőcöktől, mint amennyit nem is biztos, hogy kaptak tőlünk egész héten. Az egyik kisfiúnak például ez volt a nyár legjobb hete. Más gyerkőcök ezerszer is újraélték volna ezt a hetet. Több gyerek pedig azt mondta, hogy nagyon remélik, hogy lesz jövőre is tábor, mert ők mindenképpen szeretnének akkor is itt lenni. Ezek a mondatok nagyon jó visszaigazolásai voltak annak, hogy jól csináltuk a „dolgunkat” a héten, és remélhetőleg mindegyik gyerkőc nyara felejthetetlen élményekkel gazdagodott.

Nekünk nagyon fogsz hiányozni, évekig meghatározó tagja voltál a csapatnak, és úgy emlékszem neked is fájó volt beismerni, hogy nem fér bele az idődbe minden. Mit adott neked a nevetnikék, amit magaddal viszel? :)

Ti is nagyon-nagyon fogtok nekem hiányozni! Az az egy vigasztal, hogy biztos vagyok benne, hogy ha bármikor újra Pécsre sodorna a sors Ti visszavártok :) Jól emlékszel, számomra hatalmas küzdelem volt elfogadni, hogy pont az alapítvány, a szívem csücske nem fog beleférni a szürke hétköznapokba. A Covid pedig a visszatérést is lehetetlenné tette az egyetemi éveim alatt. Viszont rengeteg kedves emléket viszek magammal, sok-sok kórházi társasozást, bábozást, kézműveskedést és gyerek mosolyt tudok felidézni. Ezek mind megerősítettek abban, hogy valószínűleg jó pályát választottam és tényleg gyerekek között van a helyem. Végül, de nem utolsó sorban pedig, ahogy már írtam is, az önkéntesek személyében egy olyan támogató csapatot, ha lehet mondani „hátországot” kaptam, ahova nagyon jó tartozni és tudom, vagy legalábbis remélem, hogy bármikor visszatérhetek :)