Fruzsi igazi mosolybomba a csapatban, valami kedves jókedvűség lengi őt körbe mindig. A gyerekek nagyon szeretnek vele lenni, ő az a fajta, aki nagyon határozott, de ezt olyan finoman, visszafogottan teszi, hogy szinte észre sem lehet venni, és már mindenkit az ujja köré csavart. Számára fontos a fejlődés, bár időből neki sincs tengernyi, de azt a keveset is tanulásra fordítja. Odaforduló, szociálisan érzékeny, kommunikatív, aki ráadásul állítólag finom makaronokat süt... hmm, alig várjuk, hogy egy önkéntes találkozón minket is megkínáljon vele. ;)

Amikor küldte az egyik barátnőm, hogy van kórházi önkéntesi lehetőség az alapítványnál, akkor szinte azonnal beadtam a jelentkezésemet, és alig vártam, hogy elkezdődjenek a képzések és bemehessek a gyerekhez. Korábban már önkénteskedtem másik alapítványnál, ezért azért nagyjából volt egy elképzelésem, hogy mire számítsak, de így utólag teljesen mást kaptam, mint amit képzeltem. Kaptam egy támogató közösséget, akikre úgy érzem mindig számíthatok, kaptam csodás mentorokat, kaptam lehetőségeket, hogy képezzem magam és már most rengeteg tapasztalatot. Azt képzeltem, hogy játszani a gyerekekkel egyszerű, csupa móka és kacagás, hát... sajnos beteg gyerekekkel, akik sokszor igazán kilátástalan helyzetben vannak nem mindig könnyű.

Elmesélnéd nekünk melyik volt az eddigi legmeghatározóbb élményed, amikor azt érezted, igen, pontosan ezért fontos a Te munkád?
Talán a legmeghatározóbb élményem egy 8 hónapos kisfiúval volt, aki egy messzi városból érkezett Pécsre és sajnos a szülei lemondtak róla, ezért Rá mindig kiemelten figyeltünk és igyekeztünk a lehető legtöbb időt tölteni nála. A kisfiún egyszerűen úgy éreztem, hogy a szemeivel azt sugározza, hogy végtelenül hálás azért, hogy bent vagyunk nála és játszunk vele. 
Ebben a helyzetben éreztem meg eddig leginkább, hogy ennek a kisfiúnak mi vagyunk a boldogság a rettenetesen ingerszegény napjaiban. Rajta kívül még a nővérek is hasonlóan hálásak voltak, mert az Ő szívükhöz is hozzánőtt ez a kék szemű kis csodabogár, akire bármennyire is szeretnék nincs elég idejük és nem tudnak annyi szeretetet adni, amennyit Ő elbírna. Egyébként nagyon nehéz egy esetet kiemelni, mert mindig foglalkozás alkalmával történik egy meghatározó élmény és mindegyik nagyon tanulságos. Akár látni azt, hogy picikeként, vagy akár már nagyobb gyerekként mennyi fájdalmat bírnak ki, vagy, hogy egyes gyerekek milyen élethelyzetből, körülmények közül jönnek. 

Rengeteg továbbképzési lehetőség van a nevetnikéknél, többek között az a zenész képzés, amit azoknak tartunk, akik nem játszanak hangszeren, és nem is szeretnének megtanulni, de mégis rengeteg lehetőség rejlik a zenés programtartásban így is. Te erre jöttél el. Alkalmaztad már azóta az ott tanultakat? Miért volt hatásos bevetni az ott tanult trükköket?
Szinte minden gyerek, ember szereti a zenét, de a kórházban még inkább egy olyan 'eszköz' ami segít abban, hogy a lehető legjobban ki tudjuk őket zökkenteni a betegségekből, fájdalmakból, abból, hogy talán már egy kicsit el is hagyják magunkat, vagy kedvetlenek. Minden kórházi dobozban nagyon sok különböző hangszer van, egy igazi kincsesláda, ami a kicsiktől a nagyokig tuti beválik. Azért választottam a zenész képzést, mert szerettem volna még inkább magabiztosságot szerezni abban, hogy nyugodtan merjek hangszerhez nyúlni. Akár énekelni, akár megmutatni nekik új hangszereket, amiket nem ismernek, akár kincskeresést szervezni hangszerek segítségével. Mióta a zenész képzésen részt vettem, azóta csecsemőknél is tudom alkalmazni ezt az eszközt, pl. a kalimbát és a handpad-et, mert nagyon-nagyon kellemes, nyugtató hangokat lehet vele megszólaltatni. A képzés óta már egy kislánnyal lánybandát is alapítottunk és sokkal bátrabban alkalmazom a zenét a foglalkozások során, azt a boldogságot, hogy végre hangzavart és hangos éneklést lehet csinálni a kórházban és még a nővérek is tapsolnak és a szülő is táncol az teljesen felemelő érzés.

Számodra miért fontos, hogy minden foglalkozást követően beszámolót írj, és visszajelzést kapj rá egy szakembertől?
Ahogy írtam is, minden foglalkozás egy élmény, ami sokszor egyszerre pozitív és negatív is. Abban a két órában nagyon sok minden történik, mi önkéntesek soha nem beszélünk a gyerekekkel a betegségekről, de sokszor nem is kell beszélni róla, hogy lássuk, hogy mennyi fizikai és lelki megpróbáltatásokon mennek keresztül. Amikor eljövök a kórházból, utána még hosszan gondolkodom és dolgozom fel az eseményeket, amit úgy zárok le, hogy kiírom magamból, nekem ezért fontos a beszámoló. Amit Bea, a mentorom, mindig nagyon lelkesen és kiemelt odafigyeléssel olvas, ha szükséges tanácsot ad, ha szükséges együttérez és támogat.

És egy utolsó kérdés, ami nem szorosan ide tartozik, de nagy adománygyűjtő kampányhajrában Te vagy az egyik, aki nagyon sokakat megtudott szólítani, és betudott vonzani rendszeres adományozónak. Te hogy élted meg ezt az időszakot, szerinted miért érdemes rendszeres adományozóként támogatni az alapítványt?
A kapmányhajrá legelejétől tudtam, hogy mindenképp szeretnék segíteni, de azért meg kell mondjam őszintén, hogy okozott némi fejtörést, hogy hogyan is kezdjek hozzá. Izgultam, mert az adományozásra valahogy eddig mindig úgy tekintettem, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mikor és mennyit szeretne/tud adni.
Viszont teljesen átértékeltem, hogy itt más a helyzet, amikor tartozol egy közösséghez, egy csapathoz akik bajban vannak és az én hozzájárulásom is nagyban segít, hogy jobb legyen vagy ebben az esetben egyáltalán túléljen, akkor teljesen félre tudtam ezt tenni. Úgy tekintettem rá, hogy ez a legkevesebb amit én megtehetek és amennyire féltem a reakcióktól, vagy hogy mit fognak gondolni, csak is kizárólag nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Sokat segít az adományozási hajlandóság az embereknél, ha ismernek a közösségből valakit, aki ráadásul még személyes tapasztalattal is rendelkezik. Igyekeztem mindenkinek elmondani, hogy most leginkább rendszeres adományozásra van szüksége az alapítványnak, hogy sokkal kiszámíthatóbb legyen a működése.
Még nem értem el a végső célomat, de nagyon igyekszem, hogy minél több emberhez eljuttassam a Nevetnikék Alapítvány hírét.