Végre lehullt a lepel az immár tizenhat éve a beteg gyermekek mosolyáért elszántan munkálkodó Nevetnikék Titkos Projektjéről. Május 29-én ugyanis hivatalosan is átadták a PTE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztályának új épületét, amelynek csinosításán már tavaly október óta gőzerővel dolgozik az alapítvány. Közel háromszáz négyzetméternyi falfelületet festettek le, kétszáznál is több önkéntessel, akik festőképzés után, szakember irányításával végezték el a feladatot. A falakon Pécs ikonikus helyszínei, kulturális értékei kaptak helyet, a játszószobát kiváló hazai játékgyártók segítségével rendezték be, a Pécsi Pagony pedig a játékok mellett vadonatúj, bájos gyermekkönyveket is felajánlott.

A város nevezetességei, varázslatos utcaképek és a Mecsek lankái fogadják a látogatót a folyosón, a betegszobákba lépve pedig egy-egy neves épületben találjuk magunkat. Fontos kulisszatitok, hogy a kórtermeket ismert helyi cégek fogadták örökbe, az ő anyagi és önkéntes támogatásukkal valósulhatott meg a nagyszabású munka.

 - Összesen tizenhárom vállalat szorgos munkatársai jöttek el mesefalat festeni, és támogatták a Nevetnikéket. Természetesen a saját önkénteseink is folyamatosan érkeztek, sőt még a kórházi önkéntesek is nagy örömmel léptek ki a komfortzónájukból a festés apropóján. Célul tűztük ki, hogy Pécs kulturális értékeinek megjelenítésével minél többeknek csináljunk kedvet ahhoz, hogy felfedezzék közvetlen környezetüket. Véleményem szerint az ország legszebb gyermekosztálya lesz, kemény és szorgos munka van mögöttünk, és ezzel a lendülettel fogjuk tovább folytatni! - hangsúlyozta Zelenák Noémi, mesefalfestő koordinátor.

- Csecsemőtől a nagykamasz kórtermekig a témát és a festési stílust is próbáltuk az életkorokhoz igazítani. Míg a fiatalabbak inkább a nagyobb kontrasztokat érzékelik, az idősebbek már szeretnek gyönyörködni a részletek kidolgozásában. Az állatok nagy szemei a kisebb gyerekekre, míg egyes figurák nyúlánksága a kamaszokra próbál hasonlítani. - magyarázta Kőműves Glória, a Nevetnikék Alapítvány vezetője.

- További támogatással rövid időn belül teljesen készre szeretnénk varázsolni a helyszínt. Még kétszáz négyzetméternyi fal vár ránk, következő feladatként a folyosón megjelenített pécsi utcákat tervezzük benépesíteni, ehhez várunk kreatív ötleteket a Facebook oldalunkon. Kíváncsiak vagyunk, milyen állatokat és milyen környezetben látnának szívesen a falakon. - tette hozzá a vezető.

A Nevetnikék kapcsolata a pécsi gyermeksebészeti osztállyal hosszú távra nyúlik vissza. Évek óta jelen vannak náluk kórházi élményprogramtartók által, illetve a beteg kis hősöket megajándékozó kincsesláda projektjük is nagy sikerrel működik az osztályon.

A Nevetnikék nem titkolt célja, hogy a közeljövőben minél több gyermekkórházi helyszínen járuljanak hozzá, hogy kellemesebb környezetben gyógyulhassanak a betegek. Ehhez várnak további kéznyújtást felelősen gondolkodó vállalatoktól és magánszemélyektől, akik szívesen segítenének, hogy a sárga-kék ruhások is segíthessenek.

A Titkos Projekt további részletei az alábbi linken találhatók:

http://nevetnikek.hu/titkos_projekt/

(Bizse Ferenc)

A történet 2008-ban kezdődött. Egy fiatal, ambiciózus lány kézműves-zenés programjával, másodmagával látogatni kezdte a Pécsi Gyermekklinikát. Segíteni szeretett volna, és elég bátor volt ahhoz, hogy nagyot álmodjon. Önkéntes programot hozott létre, mert úgy érezte, minden egyes beteg kisgyermekhez el kell jutnia, s ezért tenni sem volt rest. 2024-re a sokak által kedvelt és elismert, dinamikusan fejlődő Nevetnikék Alapítvány vezetőjeként egy nagyszerű csapat élén áll, a régi lendülettel és egyre több feladattal. Víziója egy játszóházhoz is hasonlítható gyermekkórházról, ahol a gyógyulás során jól is érezhetik magukat kicsik és nagyobbacskák, mit sem változott. Kőműves Glóriával egy fontos születésnap apropóján ültünk le beszélgetni múltról, jelenről és persze a (közel)jövőről is…

BF - Egy 16 éves gyermek már tulajdonképpen önjárónak számít, joggal lehet büszke rá a szülője. De vajon mi a helyzet egy ugyanennyi idős alapítvány esetében? Április elsején 16 esztendős lett a Nevetnikék, s ez bizony korántsem tréfa...

KG - Így van. Már a Nevetnikék is nagykamasz, úgyhogy valamennyire el lehet engedni a kezét. 16 évvel ezelőtt úgy indult ez az egész, hogy átléptem a kórház küszöbét, és megtartottam az első foglalkozást, tavaly már 480 önkéntes segítette a munkánkat úgy, hogy szintén foglalkozásokat tartottak, vagy éppen játékokat készítettek, illetve mesefalat festettek. De mindenképpen hozzájárultak vele, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek a gyógyulás, úgyhogy nagyon boldog vagyok.

BF - Gyorsan elrepült ez a 16 év? Hiszen ha valamit élvez az ember, repül az idő…

KG – Rengeteg minden történt, ez biztos. Az első tíz évben egyébként magam is inkább önkéntes voltam, s ez egy hobbi volt számomra is, csak aztán kinőtte magát egy idő után. Folyamatosan érkeztek be igények, mi is tapasztaltuk, hogy mi az, amit még tenni tudunk, amihez növekedésre is szükség volt. De élvezem, örülök, hogy itt vagyok. És ha megnézem, hogy a 16 év alatt mennyi önkéntesünk volt, s hányan segítették a munkánkat támogatólag, akkor ezek bizony nagyon nagy számok, sok ezer embert jelent.

BF - Ahogy múlik az idő, egyre többet vállal a Nevetnikék, vezetőként is egyre több mindenre oda kell figyelned. Ez egy ponton túl fizikai képtelenség. Hogy bírod energiával?

KG - A legutóbbi nagy növekedési fázis a házkampány volt, ami egybeesett a járvány utáni nyitással, hirtelen a kórházak részéről is óriási igény szakadt ránk. A korábbi évek lassú növekedése után szinte robbanásszerűen lettünk nagyobbak, kemény fordulópont volt. Szerencsére volt olyan cég, aki segített abban, hogy a beérkező igényeket rendszerezzük, így született meg az ötéves stratégiai terv, új munkavállalókkal bővültünk, álláshirdetésekkel is megpróbáltuk a legjobb szakembereket kiválasztani, és ez sikerült is. Jelenleg a kórházi programra, a mesefal festésre és a játékkészítésre is van külön ember, akik csak erre fókuszálnak, de olyan háttértevékenységekre is vannak munkatársaink, mint az iroda vezetése, az adományszervezés vagy a kommunikáció. Persze változatlanul sok feladat maradt nálam is, sőt a kollégák is sokszor túlterheltek, így szükség van újakra is…

BF - Nem tudom nem észrevenni, hogy nagyon figyelsz a kollégáidra, igyekszel összefogni a csapatot, hogy egy irányba húzzanak. Ez bizonyára nem mindig egyszerűen kivitelezhető.

KG - Örülök, hogy így látod, valóban igyekszem. Jelenleg még tényleg óriási mértékben függ tőlem az alapítvány, de már egy szervezési fázisban vagyunk. A saját feladatkörét valamennyi munkatársam nagyon jól ellátja, nyilván még nem látja át mindenki annyira az egészet, de ez fokozatosan változik, sőt, bizony én is felismerem már a határaimat, ez is hozzátartozik a növekedéshez. Az a jó, ha mindenki tudja és teszi a dolgát.

BF - Nagyszerű, hogy mindenki felismeri a célt, aminek mentén az egész alapítvány működik, a segítő kéznyújtás a beteg gyerekek számára. De vajon kik és milyen módon tudnak a Nevetnikék segítségére lenni?

KG - Egyszerre vagyunk segítők és segítettek, és szerintem nem jó, ha úgy osztjuk fel a világot, vagy a társadalmat, hogy vannak a segítségre szorulók, és vannak azok, akik képesek rajtuk segíteni. Ez inkább együttműködéseken és összefogáson alapszik, hiszen mindig vannak élethelyzetek, amikor segítségre szorul az ember, mint ahogy mi is, hogy be tudjunk menni a gyerekekhez a kórházba, illetve koordinálni tudjuk az önkénteseinket, ahhoz anyagi támogatásra is szükségünk van. Örülnék, ha olyan társadalomban élnénk, ahol nem ciki kérni, s ahol nem egyedül kellene mindent megoldani, hanem a kultúránk részévé válhatna, hogy olyanokra is figyelünk, akik nem feltétlenül tartoznak a legszűkebb környezetünkhöz. Ezáltal lesz szebb a világ, ahol élünk.

BF - Nem véletlenül számít a Nevetnikék a felelősen gondolkodók adója 1%-ának felajánlására is…

KG - Valóban, az 1% felajánlása egy igazán kézenfekvő példa arra, hogy hogyan lehet a világot szebbé tenni. Hiszen ilyenkor senkinek sem kell a pénztárcájába nyúlni, mert ezt az adót már befizettük. Viszont az a döntés, hogy ennek az 1%-át ki kapja, vagy hogy milyen ügyre fordítsák, az lényeges döntés. Sokan kampányolnak azzal, hogy azért érdemes a felajánlást megtenni például egy civil szervezet számára, hogy nehogy az államnál maradjon, holott a bent maradt 1%-okat is egyébként civil szervezeteknek osztják tovább. A nagy különbség az, hogy ki dönt arról, hogy melyikük kapja. Aki ugyanis a közelünkben él, ismer minket, rálát a tevékenységünkre és arra, amit már letettünk az asztalra, reálisabban képes eldönteni, hogy megérdemeljük-e a felajánlást, mint az a bizottság, akinek több ezer papírt kell átlapoznia a döntés meghozatalához. Szóval használjuk ki az 1%-nyi esélyt az adónkról való rendelkezés apropóján! A tavaly nekünk felajánlott 1%-os összeg egyébként három havi működésünkre elég volt. Kérjük és nagyon köszönjük az ideieket is…

BF - Sokan hallottak már, és egyre többen értesülnek a Nevetnikék tevékenységéről, de azon túl, hogy az alapítvány jó ügyet szolgál és egyértelműen nagyon-nagyon cuki, lehet-e hatékonyan kommunikálni, hogy miért és mennyire fontos az a fajta munka, amit immár 16 éve végez?

KG - Igen, ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az elmúlt évek során változott a kommunikációnk, és ez szükséges is volt. A házkampány előtt nem nagyon folytattunk marketing tevékenységet, és ez akkor vissza is ütött, mert nem volt egyszerű kommunikálni, hogy miért is fontos, amit csinálunk, azon túl, hogy cuki önkéntesekként bemegyünk a kórházba. Akik jobban ismernek minket, azok talán el tudják mondani a három program elemet, hogy mesefal festés, játékkészítés, kórházlátogatás. Viszont hogy mélyebben ez milyen hatással is van a gyerekekre, és hogy miért csináljuk, arról még mindig keveset beszélünk. 16 évvel ezelőtt én is úgy indultam be a kórházba, hogy bent ugyan biztos unatkoznak a gyerekek, de a betegségtől függetlenül azért alapvetően minden rendben van. Vannak ott szakemberek, ott vannak a szüleik, így tulajdonképpen csak egy üde színfolt leszünk számukra. Aztán rádöbbentem, hogy itt nemcsak erről van szó, hanem az egészségügyi rendszernek is nagyon nagy segítséget képesek nyújtani az önkéntesek, hiszen nem mindig tudnak ott lenni velük a szülők vagy a megfelelő szakemberek. Ezért folyamatosan azon gondolkodunk, hogyan tudnánk még segíteni az egészségügyi személyzetnek, ugyanis benne vagyunk, látjuk, hogy mi a probléma, és megpróbáljuk rendszer szinten jobbá tenni azt. Valóban, hogy hogyan is gondolkozunk mi egy gyerekkórházról, a gyógyulásról, mi ez a közeg, mi mindent kell tenni ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak gyógyulni, a jövőben biztos, hogy nekünk erről még többet kell beszélni. Az én vízióm az, hogy egy gyerekkórház lehet sok tekintetben olyan is, mint egy játszóház, ahol a gyermek számára nem frusztráló és ijesztő a környezet, mellesleg pedig gyógyul is. A beteg gyerekeknél az is egy nagyon nagy akadály, hogy a diagnózis után azonosulnak a betegséggel, onnantól fogva, ő már nem „Pistike”, hanem a „beteg gyerek”. És minél inkább belezuhannak ebbe az örvénybe, annál nehezebb pszichésen feldolgozni azt, ami történik velük, és hatékonyan megküzdeni a feladattal. Kutatások is igazolják, hogy a gyógyulás eredményessége, vagy sebessége nagy mértékben összefügg azzal, hogy hogyan érzi magát a páciens.

BF - Sokan teszik fel a kérdést: „Hogyan segíthetnék a Nevetnikéknek?” Itt az alkalom, hogy megérkezzen a legvilágosabb válasz!

KG - Szerencsére inkább azon kell elgondolkodnom, hogy ki az, aki nem tud segítő kezet nyújtani a Nevetnikéknek, nehezen tudnék olyan élethelyzetet említeni, ahol nem lehet. Ha máshogy nem, akkor azzal, hogy valaki bekövet minket, lájkol, megoszt, és népszerűsíti a saját környezetében az alapítványt. Vagy csak figyeli, hogy mi az, amikor megszólítva érzi magát, és aktívan tud tevékenykedni, például kórházlátogató önkéntesként, mesefal festőként vagy játékkészítőként. És örülünk az anyagi támogatóknak is, legyenek felelősségteljesen gondolkodó cégek vagy magánemberek. Az adományozás lényege, hogy olyan tárgyért vagy szolgáltatásért fizetek, amit nem én kapok, hanem egy harmadik, rászoruló fél.

BF - Mindezek mellett a Nevetnikék nagy hangsúlyt fektet az önkéntesek szakmai képzésére, nem is mindig egyszerű bekerülni a csapatba.

KG - Ez elengedhetetlen. Az önkénteskedés nem azt jelenti, hogy szakmailag alacsonyabb színvonalon végezhető a tevékenység, mintha fizetés járna érte. Úgy alakítjuk a képzéseket, hogy szakmai és gyakorlatorientált is legyen, és hogy mindig a lényeget megfogva próbáljuk az önkénteseinket felkészíteni. Nem mindegy ugyanis, hogy kik mennek be a gyerekekhez a kórházba, de az sem, hogy kik készítik el számukra a játékokat vagy kik festik a mesefalakat. A feltételeink azonban teljesíthetőek, szeretnénk létrehozni egy közösségi összefogást, emellett pedig megőrizni a magas, szakmai színvonalú munkát is.

BF - Arra is törekszem, hogy a minket figyelők egy picit közelebb kerüljenek ahhoz, hogy vajon mi hajtja 16 éven keresztül az alapítvány vezetőjét… Még a legérdekesebb elfoglaltságokat is meg lehet unni, bele lehet fáradni, ki lehet bennük égni. A változatosság viszont fontos lehet. A Nevetnikék esetében jól látom, hogy nem nagyon volt két ugyanolyan napod az elmúlt évek során?

KG - Jól látod, biztosan nem volt két ugyanolyan napom. A Nevetnikék mindig egy nagyon dinamikusan fejlődő és változó szervezet volt. Biztos, hogy az én személyiségem is közrejátszik, mivel valóban szeretem az újdonságokat, meg a kihívásokat, s lehet, hogy ezért végez ennyiféle tevékenységet az alapítvány is, legyen az mesemondás, bűvészkedés, zenélés, festés, játékkészítés vagy csak egy jó hangulatú beszélgetés. Nyilván azért voltak nehézségek, és mi is kaptunk pofonokat, voltak mélypontok, de mindig felálltunk. Van nagyon mélyen egy alapvető hitem abban, hogy ez az egész, amit csinálunk, ez jó. A megpróbáltatások ellenére próbálok mindig a problémák megoldására fókuszálni, ráadásul nem is lehet úgy segíteni, hogy az ránk vissza ne hasson. Ha belegondolok, hogy itt hány ember dolgozott már, milyen csodák történtek, mennyi jó született a Nevetnikék égisze alatt az elmúlt 16 évben, akkor egyértelmű, hogy mi hajt. Olyan önkéntesekkel dolgozhattam, akik egy nyaktól lefelé megbénult, 11 éves srácot, aki soha nem járt iskolába, megtanítottak olvasni és számolni, vagy egy ágyban fekvő, nehezen mozgó, az álmairól lemondani készülő nagykamasz lányt rávettek arra, hogy kezdjen el hangszeren játszani egy kézzel, szóval számukra nincs lehetetlen. És hosszan sorolhatnám, hogy számtalanszor megcsinálták már a csodát a kórházon belül a gyerekeknél, akiknek ráadásul azt kommunikáljuk, hogy nem adhatják fel, amíg egy hajszálnyi remény is van. Ezért nem adjuk fel soha mi sem. Mert nem tehetjük meg, és eszünkben sincs ilyet tenni.

BF - A 16-os aprópóján beszéltünk a múltról, említettük a jelent is, és így a beszélgetésünk vége felé közeledvén, tekintsünk a jövőbe is! Melyek most jelenleg a legégetőbb megoldandó feladatok a Nevetnikék számára? 

KG - A közeljövő az, hogy pár hónapon belül itt Pécsen 80-90 főre nő a kórházlátogató önkéntesek száma, amivel egyébként rekordot döntünk. Illetve a Titkos Projektről is hamarosan, május 29-én lehull a lepel, egyelőre annyit árulhatok el, hogy az eddigi legnagyobb mesefal festő projektünkről van szó, ami az idő ráfordítást, a falfelületek nagyságát, illetve az aprólékosságot illeti. Hosszútávon pedig szeretnénk, ha mind a kórházi élményprogramokkal, mind a mesefal festéssel, interaktív falfestéssel és a kincsesláda projekttel a dél-dunántúli régió várólistás kórházainak igényei szerint, még hatékonyabban tudjunk haladni. Egy inspiráló mintát kívánunk kialakítani, amit a régióban és azon túl is érdemes figyelni és követni a gyermekosztályok hatékonyabb működése kapcsán..

BF - Több interjút adtál az elmúlt évek során, én magam is rengeteg érdekes és figyelemre méltó embert faggathattam, ilyen módon azonban eddig még nem beszélgettünk, igazi élmény volt… Köszönjük mindenkinek, hogy figyeltek ránk!

(Bizse Ferenc)

Tulajdonképpen szomszédok vagyunk, hiszen a Mecsekerdő Zrt. irodaháza a Pécsi Gyermekklinika mellett, a Nevetnikék otthonától nem messze található, munkavállalóik azonban főként terepen teljesítenek. Szép hagyománya van már az együttműködésünknek, mivel sok tekintetben hasonlóképpen gondolkodunk. Csakúgy, mint legutóbb, amikor a Bajnok utca 8/a-ban találkoztunk, ezúttal is örömmel ültem le beszélgetni Ripszám István erdőmérnök-vezérigazgatóval.

BF – Azt mondtad, nem véletlenül került képbe nálatok a Nevetnikék, mivel néhány dolog a tevékenységünk során már korábban is áthallatszott hozzátok a szomszédba, ráadásul nem vagyunk láthatatlanok sem…

RI – Így van! És mivel nekem és kollégáim közül is sokaknak vannak gyermekeink, akik néha kórházi ellátásra szorulnak, értesültünk már azelőtt is áldozatos tevékenységetekről. Néhány évvel ezelőtt aztán egy kórházi folyosófestés apropóján megtörtént a kapcsolatfelvétel, felkértetek minket, így részt vettünk az interaktív mesefal elkészítésében anyagi támogatóként és önkéntesként is. Törvényszerű, hogy ez a kezdeményezés nálunk jó talajba hullott, hiszen a cégünk profiljába tartozó erdei iskolás vonal is bizonyítja, hogy nem mindegy számunkra, hogy mi lesz a jövő generációjával. Jó volt bekapcsolódni, a lendület pedig jót tett a csapatnak is.

BF – Számunkra sem volt nehéz megtalálni a közös nevezőt veletek, hiszen egyetértünk abban, hogy amit most jól csinálunk, annak szép eredménye lehet a jövőben. Mindemellett valamennyien élő szervezetekre fordítjuk a figyelmünket, ti az erdővel, mi a gyerekekkel foglalkozunk. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szemléletformálást sem…

RI – Aki hosszútávra tervez, rendszerekben kell, hogy gondolkodjon. A legnagyobb szárazföldi élő rendszer az erdő, ennek vagyunk mi, erdészek meggyőződésünk szerint jó kezelői. Pécs viszonylatában úgy vesz körül minket a mecseki erdőség, hogy minden hasznát élvezzük, de nem is minden esetben tudatosul ez bennünk. Olyan ez, mint a szülő féltő törődése. Úgy kell gondoskodnunk az erdőről, hogy az nem kerül feltétlenül a kirakatba. Az ideális környezet, amivel például egy kirándulás során találkozhatunk, tudatos lépések és átgondolt tervezés eredménye. Mindennek a munkatársak fejében is helyre kellett kerülnie, és ez folyamatos munkát és odafigyelést igényel. Valamint a távlatokat is érdemes megemlíteni, egy tölgyesnél a tervezési időszak 150, egy bükkös esetében pedig 120 év. Nekünk, erdészeknek tehát ma kell a jó döntéseket meghoznunk, a jövő érdekében. A Nevetnikék is a jövő generációjáról gondoskodik, így ez szinkronban van a mi gondolkodásunkkal.

BF – És nyilván fontos a munkahelyi környezet is. Biztos ezerszer hallottad azt a fajta sztereotípiát, hogy de jó nektek, erdészeknek, mert ideális az a környezet, ahol ti napi szinten mozogtok. Kint vagytok a friss levegőn, és nagyokat sétáltok. Tényleg ennyire egyszerű?

RI – Ez a kép él rólunk, de ennél egy kicsit bonyolultabb az életünk. Valóban megvan a lehetőségünk, bármelyik pillanatban megélhetjük azt a csodát, amit egy erdő nyújthat nekünk, sőt, rendszeresen ott is kell lennünk, hogy láthassuk a változásokat. Ennek ellenére nem minden percünk az erdőben telik. Sok irodai papírmunkánk, ügyviteli feladatunk is van, engedélyeztetés, végrehajtás, elszámolás, ellenőrzés és a többi, mert ezekhez fontos gazdasági tevékenységek is kötődnek. Tehát nem pusztán a madárfüttyöt hallgatjuk, de minden napban benne van az, hogy kiszakadhatunk a mókuskerékből, és tapasztalhatjuk az erdő dobbanásait.

BF - Két dolog tudom, hogy számodra fontos, az egyik az, hogy csapatban gondolkodsz, a másik pedig, hogy nem riadsz meg az innovatív ötletektől, annak ellenére, hogy az erdőgazdálkodásban a tradíció is nagyon erős.

RI – Erős a tradíció, de azt látnunk kell, hogy a gazdasági környezet, mint a gyorsvonat, úgy meglódult; komótos szekérből csúcs-expresszé változott. Emellett a természeti környezet is változóban van, sőt, dinamikusabban változik, mint az erdő alkalmazkodóképessége, ez okozza számunkra a legtöbb fejtörést, és lát el minket megoldandó feladatokkal. Jó tapasztalni, hogy mennyi hasznos alapvetést gyűjtött már össze a szakma, de bizony vannak olyan területek, ahol teljesen másképpen kell gondolkodnunk, mint az elmúlt 200 évben, a törvényalkotás és a jogszabályi környezet szempontjait figyelembe véve, a környezetvédelmi előírások és a természetvédelmi törvény tekintetében is. És fontos a csapat is!

BF - Az ember jól érezheti magát egy csapat hasznos tagjaként, de egészen más a helyzet, ha a csapat élén áll, minden szem rászegeződik, és nem mindegy, hogy merre és hogyan irányít...

RI - Nyilván valakinek elöl is kell menni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mögöttem egy olyan csapat áll, akik számára nem kell törni az utat, hanem ők tolnak. Együtt tudunk gondolkodni, és vezetőként nem érzem úgy, hogy kiszorulnék a csapatból. Természetesen vannak olyan kérdések, amiben nekem kell a felelősséget döntéshozóként vállalni, de mindezek megalapozásában egy igen széles bázisra tudok támaszkodni. Az eszmecsere nálunk tehát nem azt jelenti, hogy én kihirdetem az eszmét, ők pedig kicserélik a sajátjukat (NEVET…), hanem egy dinamikus interakció következtében alakulnak ki az ötleteink és a megvalósításukhoz szükséges feltételek. Addig van csak vita, kelesztéssel, dagasztással, ameddig ki nem alakul az irány, de amint az megvan, már nem jön közbe destruktív akadály, s ez roppant jó energia beosztást eredményez. Nem kell házon belül csatákkal foglalkoznunk, hanem érdemi munkát végezhetünk.

BF - Azt tudják rólunk, Nevetnikékesekről, hogy nagyon fontosak nekünk a gyermekek és az ő mosolyuk. Szeretném, ha olvasóink is találkozhatnának a mosolygós Ripszám Istvánnal, aki már kisgyermekként tudta, hogy erdész szeretne lenni. És a helyszín, Véménd is fontos, ugye?

RI – Valóban. A Szekszárd-geresdi dombvidék kis falucskájáról van szó. Szerencsés gyermek voltam, mert lakhelyemtől 300 méterre volt az erdő, apró koromban már csalánt szedtem a kacsáknak, nagyobbacska iskolásként pedig a kicsit tágabb környezetet is bejárva tettem felfedezéseket. Emlékszem, hogy nagypapám jó kapcsolatban volt az erdész úrral, nem volt nehéz tehát megszeretnem ezt a közeget, már 6-7 éves koromtól erdész szerettem volna lenni. És hát Coelhotól is tudhatjuk, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor a mindenség összes ereje összefog, hogy a vágyad valóra váljon. (MOSOLYOG…) Hát, ez nekem sikerült. Felnőttként pedig már hatásom is lehet arra a környezetre, ahol megfogant bennem ez a gondolat.

BF – Maradván a gyermekeknél, mit gondolsz, mennyire tudják pontosan, akik hallottak már a Nevetnikékről, hogy a cukiság mögött milyen fontos felelősségvállalás van a részünkről a gyermekek iránt, mennyire és miért nélkülözhetetlen a munkánk?

RI – A gyerekekkel törődni mindig komoly felelősség, ezt látjuk mi is az erdei iskolásokon. Bármilyen generáció érkezik hozzánk, akárhányszor mondjuk el, hogy bezzeg a mi időnkben ez nem így volt, a fogékonyság és a gyermeki szív nyitottsága mindig jelen van. A Biblia is azt mondja, hogy figyeljünk a gyermekekre. A Nevetnikéknek hihetetlenül nagy küldetése van, valamint egy nagyon tisztelendő feladata is, tehát ha ezen még nem gondolkodott el valaki, aki kapcsolatba került veletek, érdemes ráirányítani a figyelmét. Tudjuk, hogy kisgyermekkorban kapjuk meg azt a csomagot, amiből aztán emberré válhatunk, illetve az emberségünk táplálkozik. A keleti filozófiák azt mondják, hogy 6-7 éves koráig táplálhatjuk a szeretetet a gyermekben, azt követően pedig majd valami kialakul. Tehát az, hogy milyen impulzusokból építkezhet a gyermek az élete során, hogy harminc év múlva mire fog visszaemlékezni egy nehéz időszakban, azt nem tudhatjuk, de most tehetünk érte, hogy majd jobb legyen. Nekünk az a dolgunk, ugyanúgy, mint a szülőnek, hogy beletegyük ezt az energiát. És így vagytok ezzel ti is. Mert amit tesztek, az nem feltétlenül nálatok és most térül meg, hanem össztársadalmi szinten, az egyén lelkében, jövőjében, a mi gyermekeink mosolyában lesz látható eredménye.

BF – Ebben egyetértünk! Ráadásul egymás előtt sem kell bizonyítanunk, hogy mit miért teszünk, s hogy szeretnénk jól vagy még jobban csinálni. Milyen lehetőségek körvonalazódnak véleményed szerint a Nevetnikék és a Mecsekerdő Zrt. további hatékony együttműködésére, ami példát mutathat más, felelősségteljesen gondolkodóknak is?

RI – A tevőlegességet fontosnak tartom, mert ez nem csupán annyi, hogy egy cég gyorsan lerázza magáról a feladatot azzal, hogy „na, adtunk egy kis támogatást, végeztünk.” Ez ennél sokkal több, hiszen a tevékeny együttműködéssel magunkat is erősítjük, titeket is segítünk, sőt, a gyerekek és a munkatársaink is profitálhatnak belőle. Szeretnék ily módon továbbra is aktív lenni, az pedig magától értetődő, hogy ami fával kapcsolatos a munkátok apropóján, abban mindig részt tudunk vállalni. Fontos a rendszeres, segítő kéznyújtás. Mert azt tudjuk, hogy adni jó dolog. És itt bizony ez történik!

BF - Most megint olyan érzésem van, mint amikor legutóbb leültünk beszélgetni, hogy szívesen hallgatnálak tovább is, de nem szeretném túl hosszúra nyúló eszmecserével próbára tenni olvasóinkat, így – mivel sok sikert csak a sikerteleneknek szoktam kívánni az interjú végén - azzal búcsúzom, hogy köszönjük, és folytatjuk együtt!

                                                            (Bizse Ferenc)

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk február elején. A Nevetnikék ugyanis megtartotta első jelentős céges rendezvényét. Az eseményen díjaztuk a tavalyi év általunk leghatékonyabbnak ítélt vállalati támogatóját, amely mind társadalmi felelősségvállalásának mértékét, mind a segítségnyújtás formáinak hatékony alkalmazását tekintve a legkiemelkedőbbnek bizonyult. Az elismerés címzettje, a Jobcapital Kft. már több ízben bizonyított. Papp Zoltán Péter ügyvezetővel a Pécs-Budapest távolságot a technika segítségével rutinosan áthidalva ültünk le beszélgetni.

BF - Lényeges szempont volt nálunk, hogy olyat díjazzunk, akik nem csak minket támogatnak, hanem a vállalati felelősségvállalás egyébként is a cégkultúrájuk része. Ti már nem egyszer megmutattátok, hogy a CSR számotokra sokkal többet jelent, mint csupán az a három betű…

PZP – Valóban, ezt már a kezdet kezdetén megfogalmaztuk, hogy vissza is adunk majd a közösségnek a munkánk során, különös tekintettel azokra, akik rászorulnak. Ebbe energiát és erőt kell tenni, ami nemcsak anyagi források átcsoportosítására vonatkozik. Örömteli, hogy ez a közösség mindezt magáénak érzi nálunk a munkahelyen, és boldogan tesz érte a mindennapokban.

BF – Hogy kerültetek kapcsolatba a kék-sárga ruhásokkal?

PZP – Az egy eldöntött dolog volt, hogy minden évben valakinek hathatósabb segítséget is igyekszünk nyújtani. Amikor a Nevetnikékre esett a választásunk, először egy játékműhelyen keresztül csatlakoztunk. Onnantól kezdve sokasodtak ezek a közös projektek és vállalások, eldőlt, hogy a Nevetnikék a szívünk csücske, a törekvésük a mi ügyünk is, és feléjük fordulunk a legszívesebben, ha CSR-ról van szó. 

BF – De miért pont a Nevetnikék? 

PZP – Az biztos, hogy nagyon kemény feladat, amire a Nevetnikék vállalkozott. Ráadásul alkalmunk nyílt belelátni, hogy mekkora munka az, amit létrehoztak az elmúlt évek során. Én pedig igazán nagy családból jövök, nyolc testvér mellett nagyon hamar tapasztalom, milyen az, amikor egy gyerkőccel probléma van, és mennyire nehéz feladat hárul ilyenkor a szülőkre is. Ahogy beleláttunk a Nevetnikékkel való együttműködés során az ilyen helyzetekbe, egyre több információt kaptunk tőlük, szituációkat, konkrét helyzeteket, problémákat, emberi történeteket ismertünk meg, amelyek nagyon megérintettek minket. Ezért vált egyértelművé, hogy a folytatás ezt az irányt kell hogy jelentse.

BF – Ami miatt igazán különlegesnek számítotok, hogy az együttműködés és a segítségnyújtás szinte valamennyi módját megmutattátok már a Nevetnikéknek. Pro bono szolgáltatásként például segítettétek kiválasztani az irodavezetőnket…

PZP – Amikor megérkezett a megkeresés, hogy amihez igazán értünk, abban is nyújtsunk segítséget, nagyon jelentős pillanat volt. Szerencsére a szakmaiságunkat is visszaigazolja, hogy nagyon jó embert tudtunk nektek találni.

BF – Igen, Verára mindig számíthatunk…Ami pedig talán még ennél is nagyobbat szólt, és nehéz volt nem észrevenni, hogy ti voltatok az elsők, akik innovatív jelleggel vállaltak egy céges nagyköveti kampányt.

PZP – Jó volt látni, hogy a kollégák egytől egyig beleálltak ebbe, és vállalták, hogy kilencen-tízen direkt módon támogatják ezt a kezdeményezést, a többiek pedig indirekt módon, egymást  segítve vettek részt benne. Ráadásul találtunk is egy olyan apropót, ami még jobban motivált minket, a kilencedik születésnapunkra akartunk 900 ezer forintot összegyűjteni. Külön öröm számomra, hogy sikerült az összeget megduplázni a gyűjtés során. Most is kiráz a hideg, amikor rágondolok, hogy mindenki, akinek szóltunk a küldetésünk kapcsán, önzetlenül mellénk állt. Cégek a munkavállalóikkal és magánemberként is szívesen segítettek, üzleti partnereink, beszállítóink, rokonok és ismerősök is segítő kezet nyújtottak.

BF – Gondolom nem az elismerések miatt teszitek mindezt. Mégis meg kell kérdeznem, hogy éreztétek magatokat a nagyköveti záróünnepségen?

PZP – Ez leírhatatlan. Igazi ünnep volt. A születésnapunk is és a Nevetnikékkel közös sikeres együttműködés is. Jó első fecskének lenni, annak ellenére, hogy kihívásokkal teli feladat. Megmutatta az együttműködés, az összefogás hatalmát, valamint a mi cégünk erejét is. Felemelő érzés volt tudatni veletek, hogy mindezt sikerült összehoznunk a számotokra a kollégáimmal, nagyon büszke voltam.

BF – Azt mondod, nem hiszel a véletlenekben, s vallod, hogy mindenki azt kapja vissza, amit ad.

PZP – Abszolút így van. Az élet mindig egálra játszik. Pontosan látszik az is, ha valaki a CSR-t egy marketingfogásnak, kötelező céges elemnek tudja be, hogy magát jobban tudja pozícionálni a piacon, és ne maradjon le másoktól, szerintem ez nagyon rossz irány. Nálunk ez a valódi önzetlenségről és segíteni akarásról szól. Most is vannak kollégáim, akik tőlünk függetlenül is önkénteskednek, és örömmel vállalják ezt a szerepet. Hiszem, hogy ez csak így tud működni, az élet pedig megadja, ami neked jár. És ezt az értékrendet vallja az egész csapat cégen belül is.

BF – Örülök, hogy említed a csapatot, hiszen itt valóban igazi csapatjátékról van szó. Vezetőként hogyan tekintesz a jövőbe?

PZP – Nehéz megjósolni, mit hoz a jövő, mind magánemberként, mind céges szinten. De ha az értékrendünk a helyén van, erőnkhöz és képességeinkhez mérten jól teljesítünk, akkor bizakodva tekinthetünk előre. Igyekszünk jól prosperálni és szakmailag is helytállni, megfelelően képviselve HR tudásunkat. Megyünk tovább és tesszük a dolgunkat!

BF – A sikeres és hatékony működés mellett vajon érdemes a szemléletformálást is vállalni?

PZP – A jó példa fontos. Más cégek számára is elöl járhatunk a segítségnyújtás és a hatékony együttműködés kapcsán. Mindezt jól kommunikálva és láthatóvá téve ösztönözhetünk másokat is, hogy kövessék az általunk képviselt szemléletet. Fontos, hogy a  jó ügy, például a Nevetnikék és a beteg gyermekek támogatása apropóján ne csak egyszeri esetekről legyen szó, hanem rendszeres és tudatos kéznyújtásról.

BF – A cégvezetőről már sokat megtudtunk, de örülnék, ha olvasóink közelebb kerülhetnének Papp Zoltán Péterhez, a magánemberhez is. Nyolc testvéredről már tettél említést, avass még be minket kérlek a családi hátországod műhelytitkaiba, anélkül, hogy bulvár irányba indulnánk el!

PZP – Mondhatnám, hogy a munkám a legfontosabb az életemben, de ez nem lenne igaz! A család jelenti számomra a legtöbbet. A közvetlen, szűk családom, a feleségem és a három gyermekem. És a tágabb család, a testvéreimmel és az ő szeretteikkel, rokonokkal. Nagyon fontos értékrendet kaptam anno a működésemhez az édesanyámtól és idősebb testvéreimtől is.  Időben hallottam tőlük a közösség, a csapat erejéről és nem utolsósorban egymás tiszteletéről. Ideális párom van, a feleségemmel igyekszünk meghatározott értékek szerint nevelni gyermekeinket. Szóval a család mindenek felett, de szerencsére a munkahelyi közösségünk légköre is ideális, így őket tekinthetem a második családomnak. Szó sincs autokrata működési irányzatról cégen belül, közvetlen vezetőnek tartom magam, sőt, sokszor túlságosan is engedékeny vagyok, de így működöm. Szerencsére a feleségem ebben is tökéletes partner, nemcsak a magánéletben, de a munkában is társam, ugyanúgy itt van, és együtt építjük a vállalati közösséget is.

BF – És akkor jöjjön a klasszikus szitu… Ha egy lifteben kellene röviden és tömören összefoglalnod egy kíváncsi idegen számára, fél percben, mi is az a Jobcapital, mit mondanál?

PZP – Egy szakmai alapokon rendeződő HR tanácsadó cég vagyunk, nagyon figyelünk az együttműködésre, a partneri igényekre. Munkánk során igazi win-win helyzet kialakítására törekszünk, és igyekszünk mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára olyan metszetet találni, amely mindkét félnek ideális. Büszke vagyok rá, hogy nálunk elég magas a beválási arány, ha például munkavállalókat közvetítünk a partnereknek, nagyon kicsi a lemorzsolódás, 95-97 %-os hatékonysággal működünk. Ez azért van, mert valamennyi félre képesek vagyunk megfelelően ráhangolódni, és az odafigyelés útján szakmailag magas szinten tudunk működni. Lehet, hogy több volt, mint fél perc…

BF – Annyi baj legyen, sőt, amondó lennék, hogy szálljunk is ki a liftből, induljunk el gyalog a lépcsőn, miközben elmondod nekem, mi az, ami szerinted a Nevetnikékkel kapcsolatban a leginkább említésre érdemes…

PZP – Két embert is látok nálatok, akik mentén ez az egész szerveződik. Glóriára és Évire gondolok, hihetetlen energiabomba mindkét hölgy. Fantasztikus odaadással végzik a munkájukat, és ezt nem is lehet máshogy csinálni. Nem tegnap kezdték, és nem is holnap fejezik be, így bárki, aki melléjük társul, biztos alapokra számíthat. Aki tizenhatodik éve fent tud tartani egy ilyen nemes közösséget egy ennyire szép cél érdekében, az előtt meg kell emelnünk a kalapunkat. Jelen gazdasági környezetben mi is szembesülünk kihívásokkal, de számotokra sokkal nehezebb a helyzet, ráadásul van egy szívet facsaró történet is mellette, a beteg gyermekek sorsa, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, lelkileg nagyon megterhelő lehet, úgyhogy a Nevetnikék nekünk a non plus ultra!

(Bizse Ferenc)

Ránézésre nagyon különbözőek. Más generációkat képviselnek, más helyen élnek, bizonyára az érdeklődési körük is más. Mégis összeköti őket valami, ami közös. Szociálisan érzékenyek, egyikük sem riad vissza a társadalmi felelősségvállalástól, szívesen segítenek másokon, nem félnek szemléletet is formálni, így mindannyian a Nevetnikéknél végzik változatos feladataikat. Nem is akárhogy, hiszen kiérdemelték az év önkéntesei elismerést. Tiszta tekintetű, jó természetű, kedves és intelligens kollégáimmal beszélgetünk a munkájuk legszebb pillanatairól, fontos feladatokról és kihívásokról, miközben igyekszünk azt is hangsúlyozni, miért nagyszerű és egyedülálló az, amit kék-sárga ruhásként tesznek, teszünk.

BF – Először is, hogy közelebb hozhassuk az olvasóinkat, avassuk be őket, hogy melyiktek mióta dolgozik a Nevetnikéknél, és milyen feladatokat lát el…

ZSUZSI - Tavaly májusban kerültem az alapítványhoz. A dombóvári kórházban hirdettek mesefalfestést. Önkéntes munkára jelentkeztem és azóta aktív tagja vagyok a Nevetnikéknek. Nemcsak a festésben, de a játékkészítésben is rendszeresen részt veszek.

CSILLA - 2020-ban Kaposváron jelentkeztem rendelőintézet festésre, de nem okoz gondot az sem, hogy Dombóvárra, Szigetvárra vagy Pécsre is elmenjek, ha falat kell festeni vagy játékot készíteni. Ráadásul szívesen ösztönzöm a barátaimat, ismerőseimet  nevetésre, sőt segítségnyújtásra is egy-egy gyűjtés alkalmával.

IBOLYA - 2022 augusztusában jelentkeztem a kórházlátogató élményprogramtartók csapatába, de belekóstoltam a falfestés feladataiba, és tervezem, hogy részt veszek majd játékkészítő programon is. Bea, a kórházi programkoordinátorunk mentori szerepre is felkért. Miután ismertette az alapos szakmai felkészítéssel járó teendőket, én vállalkoztam a feladatra, így néhány hónapja már ilyen minőségben is dolgozom.

MÁTÉ - Két éve a házfelújítás kapcsán kerültem az alapítványhoz. Játékkészítéssel, mesefal festéssel is foglalkoztam, aztán bekapcsolódtam a kórházlátogatói programba.

BF - Fontos volt, hogy éppen a Nevetnikék színeiben végezz önkéntes munkát?

MÁTÉ - Igen, tudtam, hogy mire jövök, nem csak az időmet akartam eltölteni, de segíteni is szerettem volna. Programozó vagyok, örülök, hogy sikerült például létrehoznom egy applikációt, amely lehetővé teszi a foglalkozások rögzítését füzet helyett,  úgy, hogy az minden érintett számára  látható. Ez megkönnyíti az önkéntesek munkáját, hiszen követni tudják, hogy mi történt az adott osztályon az előző napokban, így az is tervezhető, hogy mindig másféle játékkal, ötlettel készüljünk, ne ugyanaz a tevékenység ismétlődjön.

ZSUZSI – Irodai ügyintézőként dolgozom, és jó ideje foglalkoztatott már az a gondolat, hogy hogyan tudnék valahogy hatékonyan segíteni, így amikor a közösségi médiában  olvastam a lehetőségről, rögtön tudtam, hogy ezt nekem találták ki. Szeretek festegetni, ezzel pedig jót is teszek, mert betegeken segítek. Ezt követően hamar beszippantott ez a közeg, az alapítvány feelingje, amikor csak tudok, megyek és csinálom. Csak az időmet és az energiámat kell belefektetnem, ez a legkevesebb.

IBOLYA - Az önkéntes segítségnyújtás képessége emberi mivoltunkból is adódik, vagy adódhat. Amellett, hogy egy nagyon szép cselekedet, komoly felelősség és valahol kötelesség is. Audrey Hepburn utalt rá egyszer, hogy az ember egyik keze arra való, hogy önmagán segítsen, a másik viszont arra, hogy ugyanezt másokért is megtegye. Ezzel az állítással biztos nem vitatkozik senki itt nálunk, de talán máshol sem, ahol felelősségteljes önkéntes munka folyik. És hogy miért éppen a Nevetnikék?  A csatlakozásom előtt hosszú évekig családon belül adódott olyan élethelyzet, hogy a segítségnyújtás szükségessége rengeteg időt és energiát igényelt. Mostanra azonban eljött az idő, hogy ezt az energiát már másokra is alkalmam nyílik fordítani. Ráadásul az alapítvány gyerekekkel foglalkozik, nekem pedig az eredeti hivatásom is hozzájuk kötődik, hiszen 41 évig dolgoztam védőnőként, van már bőven ezirányú tapasztalatom.

CSILLA - Hasonlóképpen voltam én is. Negyvenharmadik éve vagyok óvónő, a családból már kirepültek, akiknek kellett, volt, aki eltávozott azok közül, akiket segíteni tudtam volna. Az énidőmet pedig szerettem volna a pihenés mellett segítségnyújtásra is fordítani. Az első falfestés során volt szerencsém találkozni rég nem látott ismerősőkkel is Kaposváron, ráadásul maga a név is sokat elárul, hiszen nevetni mindenki szeret. A Bajnok utcai házért folytatott küzdelem során is rengeteg élményt gyűjtöttem az összefogás erejével kapcsolatban. Azóta festettem, varrtam, fúrtam, faragtam, csendeskönyvet készíttettem, szívesen toborzok is a programokba, nagyon élvezem mindezt!

BF - A tavalyi Mikulás partin derült ki, hogy az év önkéntesei lettetek. Pontosan miért méltattak titeket, milyen elismerés szerepel a jutalom pólóitokon?

(NÉHÁNYAN MOZGOLÓDNI KEZDENEK, ÉS A PÓLÓT KERESIK, VAGY A FELIRATOK UTÁN KUTATNAK. MÁTÉ NEM MOZDUL…) 

ZSUZSI – „Mit nekem a távolság, számomra nincs lehetetlen!” Ez a felirat olvasható a  pólómon, hiszen Dombóvárról járok Pécsre és Kaposvárra is, nem okoz gondot a helyváltoztatás. Szeretek utazni, család mellett is, összekoordináljuk, s amikor tehetem, megyek! 

CSILLA – „Bármennyi közös időt szánt nekünk a koordinátor, egy percét sem fogom hagyni elveszni.” – Nálam ez a mottó, eszerint végzem a munkám, s ezt látni is rajtam.  Amikor megkaptam a pólót, azt mondtam, hogy én ezt a gyönyörűséget fel sem veszem, nehogy tönkremenjen, de a többiek megnyugtattak, hogy ez épp azért van, hogy az önkéntes munkám során jól összekoszoljam!  

IBOLYA – „Én vagyok a 2023-as év legszakmaibb kórházi önkéntese”. Ez szerepel a pólómon, amit rendszeresen viselek a kórházlátogatások során, de bármikor szívesen öltözöm sárga-kék egyenruhába, például a toborzások apropóján, hogy népszerűsíthessem az alapítványt.  

BF - Máté, látom, te fejből is tudod, mi van a pólódon, nem kell megkeresned…  

MÁTÉ – Az én pólóm épp a mosógépben van…  

(NEVETÜNK…)  

MÁTÉ - Egyébként a legsokoldalúbb polihisztorként méltattak a társaim. Nagyon megtisztelő a cím, örültem neki.  

BF – És a többiek? Ti hogy éltétek meg az elismerést?  

ZSUZSI – Amikor a partin kimondták a nevemet, mint az év egyik önkéntese, percekig sírtam. Annyira váratlanul ért, Máté a tanúm rá, nagyon meghatódtam. A többiek is utaltak már nehezebb élethelyzeteikre, ez számomra is ismerős, ezért is szabadult fel bennem annyi érzelem akkor.  

CSILLA – Én Kaposváron vettem részt a partin, már az ajándékkészítés folyamatára öröm volt ráhangolódni, gyufaskatulyába ajándékot készíteni. Én egyébként a biztonság kedvéért hármat is kreáltam… (MOSOLYOG...) Örültem az oklevélnek, de amikor megkaptam a pólót… Könnyek szöktek a szemembe, nagyon büszke voltam, hogy mindezt ennyi idősen, ennyi gonddal a hátam mögött, ilyen jó szívvel,  energikusan és eredményesen tudom csinálni, ráadásul még értékelik is. Csodálatos érzés volt!  

IBOLYA – Az elismerés számomra három dolgot juttat eszembe: egyrészt a meglepetést, mert nem számítottam rá. Aztán a hála, hogy megtehettem, amit megtettem, s hogy ezt mások figyelemmel kísérik és jónak tartják. Végül pedig a felelősség, hiszen ez arra kötelezi az embert, hogy mindezt most nagyon meg kell szolgálni, szóval innentől még többet és még jobban szeretném csinálni.  

BF – Beszélgessünk az eddigi legszebb pillanatokról!  

ZSUZSI – Örülök, hogy Dombóváron szinte valamennyi falfestésen részt vehettem. Volt, amikor kevesebben voltunk, nehezebb dolgunk volt, de ilyenkor még jobban látszik, melyik fal volt az én munkám, amire igazán büszke vagyok. 

CSILLA – A kaposvári Ezredév utcai rendelő falának festése után többen is a körzetemben az ismerőseim közül méltatták az eredményt, anélkül, hogy tudták volna, hogy én is részt vettem a munkában, s amikor a gyerekek és a szülők rájöttek, hogy az óvónéni festette azt a szép képet a falra az orvosnál, büszkeség töltött el.   

IBOLYA – A kórterembe lépve elsőként az arcokat és a szemeket figyeli az ember, ezekben sokszor szomorúság, fájdalom, megtörtség és reménytelenség tükröződik. A legszebb számomra, amikor a foglalkozás közben már mosolyokat látok, és nekem ez jelenti a legszebb ajándékát ennek a tevékenységnek.  

MÁTÉ – Nekem is egy kórházi eset jutott eszembe. A sebészeten találkoztam egy nagyon lehangolt állapotban lévő kislánnyal, aki először igen kedvetlen volt, de amikor elkezdtünk papírkígyót hajtogatni, fokozatosan jött meg a kedve, s a tekintete is szép lassan felderült.  

BF - Bizonyára vannak nagyon nehéz pillanatok is…  

IBOLYA – Igen. Van egy olyan része a képzésünknek, amikor bemutató foglalkozást kell tartani. Egy ilyen alkalommal az osztályon fekvő 6 éves gyermekről érkezésünkkor elmondták, hogy meglehetősen rossz állapotban van, de ha gondoljuk, azért bemehetünk hozzá. A kicsi se beszélni, se mozogni nem tudott, csak a légzését és a szemét tudtam figyelni a foglalkozás alatt. Ezekből az apró jelzésekből éreztem, hogy velem van, és jó neki, hogy ott vagyunk vele. Bizony nagyon nehéz ilyen helyzetekben úrrá lenni az érzelmeken, nem mutathatok a gyerek felé sajnálatot, nem omolhatok össze, fel kell ismernem azokat az apró részleteket, melyek segítségével építeni tudjuk a foglalkozást.

MÁTÉ – Én az első hospitálásom alatt tulajdonképpen meglepődtem, hogy a kórházban valóban beteg gyerekek vannak. Nagyon nem szívderítő a látvány, nehéz volt  feldolgozni, de azóta rengeteg szakmai segítséget is kaptunk, ma már könnyebben csinálom.  

CSILLA – Nekem a létrára mászás tartozik a legnehezebb pillanataim közé. Három órán keresztül a magasban lenni, nem egyszerű feladat. Egyébként szívvel-lélekkel végzem a munkám!  

ZSUZSI –  A kórházban festettünk Dombóváron az idősek krónikus belgyógyászati osztályán. Az első alkalommal a betegek látványa engem is nagyon felkavart, annak ellenére, hogy tudtam, hova megyek, és koordinátorunk, Noémi is előre felhívta a figyelmünket, hogy egy működő osztályon fogunk dolgozni, mégis nehéz volt látni, és jelen lenni egy ilyen közegben. 

BF - A humor segíthet leküzdeni ezeket a nehéz helyzeteket? Máté, rólad azt csiripelik a madarak, hogy mindig van egy jó poénod…  

MÁTÉ – Igen, a humor erőt ad, mindig oldja a feszültséget és a szorongást. Szeretek vicces lenni. Ezzel sokat segíthetek az önkéntes társaimnak is. Persze nem mindig jön össze, de azért igyekszem. De ha most azt kérnéd, hogy mondjak egy viccet, lehet, hogy zavarban lennék…  

BF – A világért se! Kollégáim is jól tudják, hogy a médiában az a beszélgetés, amin már csak egy vicc képes segíteni, veszett fejsze nyele. Nekünk ilyesmire szerencsére nincs szükségünk!  

(NEVETNEK…)  

IBOLYA – A humor mellett véleményem szerint a zene is nagyon fontos. Van is egy mondás, hogy aki fél, kezdjen el énekelni, és elmúlik. Ezt a koncepciót előszeretettel alkalmazzuk a foglalkozásokon mindenféle korosztálynál. A legkisebbeknek sokszor az édesanyjuk, a nagyobbaknak pedig a nevelőik, társaik helyett is énekelünk.  

BF – És persze az sem baj, ha hangszeren is képesek vagytok játszani, esetleg mesterei vagytok az ukulelének… 

IBOLYA – Így van! Az ukulele és a ritmushangszer készlet minden osztályon a rendelkezésünkre áll. Ezeket a gyermekek kezébe is adjuk, sokszor pedig a szülők is bekapcsolódhatnak. Néha egy-egy alkalmi zenekar is alakul a helyszínen, ami már megalapozhatja a jókedvet és a nevetést a kórházi környezetben is.  

CSILLA – Kristóf és Noémi a megmondhatója, hogy nálunk a játékkészítő foglalkozásokon is mindig szól a zene. Jó hangulatot varázsol és közösségformáló ereje is van.  

BF – Eddig inkább visszafelé tekintgettünk, de nézzünk egy kicsit előre! Mit vártok a  folytatásban kék-sárga ruhásként?  

ZSUZSI – A legfontosabb célom, hogy minél többször tudjak menni. Játékkészítésre, mesefal festésre akár Pécsre, akár Kaposvárra, a legjobb persze Dombóvár lenne… (NEVET…) Kivánom, hogy minél több játékot adhassunk a gyerekeknek, minél előbb elkészüljünk a falfestésekkel, és szeretném, ha minél több időm és alkalmam adódna erre a csodálatos munkára.  

IBOLYA – Fejlődni is szeretnék. Amit eddig csináltam, még jobban kívánom végezni. Szívesen tanulnék újabb kreatív technikákat is, amelyek segítségével a gyerekeket még hatékonyabban tudjuk elvarázsolni.  

CSILLA – Mint játékkészítő, nagyon örülnék még több visszajelzésnek, hogy a gyerekek valóban örömmel fosztogatják a ládákat és örülnek a játékoknak, amit oly nagy szeretettel készítek.  

IBOLYA – Íme a visszajelzés, Csilla… Voltam olyan osztályon, ahol a kisgyerek ült az asztalnál, a két kis kezét csak lógatta maga mellett, nehezen mozgatta őket. Kitettem a pörgettyűket, és ajánlottam neki, próbálja ki, melyik pörög a legszebben, mert az az övé lehet. Fantasztikus volt, amilyen örömmel igyekezett választani annak ellenére is, hogy minden mozdulat komoly megpróbáltatást okozott neki, a küzdelme közepette is felcsillant a szeme. Szóval a játék, amit ti nagy gonddal csiszolgattatok és festegettetek, ilyen felemelő érzést okozott.  

(CSILLA ELÉRZÉKENYÜL… SZÉP PILLANAT…)

BF – Szóval miért jó a Nevetnikék? Csilla? 

CSILLA – Pont engem kérdezel, amikor a könnyeimmel küszködöm, Ibolya iménti válasza után… (A KÖNNYEIT TÖRÖLGETI…) Az ilyen pillanatokért is szeretem a Nevetnikéket. Óriási dolog, amit Glóriáék létrehoztak. Új perspektívák nyilnak meg előttem a csapat által. Új barátokat és önkénteseket is szerezhetek egy jó cél érdekében. Hajrá!  

ZSUZSI – Ahogy ezt már a házikó falára is felírtam, a világnak szüksége van csodákra, és az egyik ilyen csoda a Nevetnikék!  

MÁTÉ – Fantasztikus társaság a műhelymunkákon, a kórházban pedig a gyerekek mosolya, csodálatos találkozások alkalmával.  

IBOLYA – Egy elfogadó, befogadó, vidám és örömteli csapat. A szeretet köt minket össze és a segíteni akarás szándéka. „Egyesít minket jellem és eszme, fel hát a tettre!”  

(MOSOLYOG…) 

Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem bánta meg, hogy létrejött ez a különleges találkozó, s ilyen őszintén, jó hangulatban beszélgethettünk a Nevetnikékről az év önkénteseivel. Bízunk abban, hogy az olvasó is jól érezte magát. Talán nevetett is, de az is elképzelhető, hogy esetleg egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában, amit sohasem kell szégyellni. Örülünk, ha így volt. Köszönjük!

(Bizse Ferenc) 

Árkus Vanessza 10 évvel ezelőtt kezdte a Nevetnikékes pályafutását mint kórházlátogató önkéntes. De volt mesefalfestő koordinátor is, élményprogram mentor, táboroztató, adománygyűjtő nagykövet, orvostanácsadó, kurátor. Összegyűjtöttünk ki hogyan emlékszik rá.

Vanessza drága, fogadd szeretettel tőlünk, és köszönünk neked mindent!

"Veled először akkor találkoztam, mikor nyári tábort csináltunk és ti tartottátok a városi a kincskeresős programot. Nagy pocakod volt, biztos a sok palacsinta...;). Már az első benyomás is az volt (és a későbbi találkozókon megerősítést nyert), hogy nagyon kreatív, vidám, bőkezűen osztod az óriási mosolyaid és vicceid. Le tudod tenni ami a jókedv csináláshoz nem kell, kint hagyod és sugárzik belőled a vidámság, kedvesség, szeretet. Örömmel gondolok rád és rengeteg nevetést kívánok neked!" (Rónai Kíra)

"Mindig is egy kifogyhatatlan energiabomba voltál! Bármiről is legyen szó, te mindig 110%-ot tettél bele és mindig meg tudtál nevettetni. Felnéztem rád és te voltál számomra az etalon nevettető. Példaértékű volt, ahogy a gyerekekkel és a felnőttekkel is bántál!" (Ficsor Luca)

"Veled nagy öröm együtt "dolgozni". Amikor láttam, hogy te leszel az önkéntes társam, akkor már előre tudtam, hogy nagyon jól fogunk szórakozni, nem csak a gyerekek, hanem én is. :) Mert fényt árasztasz maga körül, olyan valaki vagy, aki körül mindenki kicsit jobban érzi magát, mert vicces, szórakoztató, nagyon kedves, sugárzó személyiség vagy. Hihetetlen energiáid vannak, ebből mindenki tud töltekezni, aki körülötted van, az önkéntes munka során a gyerekek és az aznapi önkéntes társak is. Emellett nagyon intelligens vagy, jó beszélgetőpartner, aki mellett nem lehet unatkozni. Jó visszaemlékezni a kórházban közösen töltött órákra." (Wochner Tímea)

"Egy igazi energia bomba! A pszichiátrián szerettem veled együtt lenni, mert egy kis bolondság meg van mind a kettőnkben, amivel jó hangulatot tudtunk ott teremteni. Ha veled voltam, tudtam, hogy az egész foglalkozás móka és kacagás lesz! " (Kovács Nóri)

"Rövid Nevetnikékes történetemnek meghatározó szereplője voltál, még ha erről nem is tudsz....
Nagyon tetszett az az emberség, empátia, nyugalom, tapasztalat, humorérzék és (rengeteg vidámság!) ahogy Te a beteg gyerekek felé fordultál.
Biztos vagyok benne, hogy gyógyítóként a holisztikus orvoslás híve vagy. Csak így tudlak elképzelni...!
Köszönöm neked a tanítást, bátorítást és segítő támogatást.
Boldog (és még nagyon sok) 10. születésnapot kívánok neked!" (Tőkéné Gungl Anikó)

"Amikor legelőször találkoztam veled, már az első pillantásra egyértelmű volt, hogy mennyire talpraesett, kreatív és rendkívül jólesően közvetlen személyiség vagy. Valaki olyan, akinek a tapasztalatára és ügyességére nagyon szívesen hagyatkoztam, főleg a foglalkozásaim kezdetén, valaki, akitől bármikor szívesen újra megtanulnám például a papírkígyó hajtogatásának csínját bínját, mert tutira tud egy szuper trükköt,amivel egyszerűbben és praktikusaban a végére lehet érni a megoldásnak.:)" (Feller Dia)

"Több közös emlékem is van azokból próbálok mazsolázni, aztán hozok konkrétat is. Mikor még csak "pár hetes" voltam, te voltál az egyik személy, aki betanított. Amit megfigyeltem tőled:

- nagyon tehetséges nevettető vagy, természetes humorérzéked van,

- ösztönösen értesz a gyerekekhez és gyermeki gondolkodással tudsz azonosulni,

- nagyon jó figyelemterelő képességed van, a gyerekek rögtön rád figyelnek és nem is tudnak elkalandozni,

- nagyon kitartó személyiség vagy, ha falakba ütközik egy-egy játékterv akkor próbálkozol egy másikkal és másikkal és így tovább, nem feltétlenül adod fel.

Egyik alkalommal csak memóriakártyáztunk egy 8 éves lánnyal de olyan műsort csináltál egymagad, hogy csak úgy ittam a szavaid meg a technikáid.

Egy alkalommal egy 2-3 éves gyereknek adtunk elő kisállatfelismerést, olyan beleéléssel csináltad, hogy mire észbe kaptam békaügetésben voltam én is.

Egyik alkalommal egy 4 éves lánnyal kellett játszani de a kislány nem igazán volt hajlandó játszani vagy reagálni ránk, próbálkoztunk mindennel kártyával, beszélgetéssel, bábbal, kézügyességgel, nagyon nagyon sok ötlet terítékre került. A végeredmény az lett, hogy 2 óra próbálkozás után az idő lejárása előtt pár perccel sikerült a kislányt megnevettetni aztán eljöttünk, azt mondtad, hogy nincs veszett ügy. Ott akkor sokat tanultam a kitartásról én már 25 perc próbálkozás után feladtam volna. 

Hirtelen ennyi jutott eszembe rólad. Személyes véleményem, hogy a Nevetnikék Alapítvány egyik legerősebb oszlopa vagy." (Akucs Peti)

"Az első dolog ami eszembe jut rólad, hogy igazán profi nevetettő. A legelső hospitálásomat veled töltöttem. Jobban emlékszem arra a foglalkozásra mint a mostanira amit tartottam. :) Nagyon meghatározó élmény volt számomra. A gyerekek figyelmét 100 %-ban lekötötted, levegővétel nélkül beszéltél csak beszéltél hozzájuk. Arra hogy a betegségükre csak egy tizedmásodperc erejéig gondoljanak, esély nem lehetett. "Huu, de profi ez a Csaj. Én ilyen szinten soha nem fogok tudni foglalkozást tartani"- gondoltam akkor magamban, és vélem így a mai napig is. És nem kishitűségből állítom ezt, utánozhatatlan vagy." (Reisch Reni)

"Legmeghatározóbb egyénisége a Nevetnikék Alapítványnak Te vagy, utánozhatatlan, a legkreatívabb mentor. Nincs előtted lehetetlen. Ha kell a folyosón papírrepülőzöl a gyerekekkel, ha kell a kórteremben bújócskázol. Erősséged a figyelem, a fókuszálás, a problémák áttranszformálása. Számodra nincs akadály, csak megoldásra váró feladat. Az orvosi-pszichológiai képzés lelkes és gyakorlatias tanítója voltál, aki magas szaktudásoddal képes ötvözni a humort is. Sosem felejtem el a legutóbbi közös beszélgetésünket, hálás vagyok minden pillanatáért, nem tudom elégszer megköszönni Neked. A mentortalikon Rád emlékezve mindig kedveskedünk valamilyen finomsággal egymásnak. Ezt a hagyományt TE hoztad létre és visszük tovább, szeretettel, tisztelettel, ahogyan TE is fordultál felém/felénk az elmúlt években. Szívem mélyéről kívánom, hogy érd el az álmaid, légy boldog a családoddal és maradj mindig VÉ. Ölellek: Vén-Somlyai Bea"

"Két emlék jut eszembe. Az egyik, hogy egy nagyobb lánynál előkerült a fekete történetek nevű kártyajáték, ami közben dobáltad felém a magas labdákat/helyzetbe hoztál. Hirtelen meglepett, de sikerült felvenni a tempót. Nagyon jól éreztem magam azon a foglalkozáson. A másik pedig, hogy akkor már tudatosult bennem, hogy hamarosan bemutató foglalkozást kell tartanom, és izgultam emiatt. Nagyon jófej voltál. Simán nyitott voltál rá, hogy ott maradj velünk foglalkozás után beszélgetni erről, tanácsokkal ellátni minket. Vagy fél órát dumáltunk, és emlékszem mennyivel nyugodtabban, pontosabban felvillanyozódva mentem utána haza, mert a beszélgetés után már nem tűnt egy lehetetlen küldetésnek. Emiatt azóta is hálás vagyok neked." (Fischer Szilveszter)

"Én most nem nevetnikékes élményt hozok fel, de azért írom ezt mégis, mert a nevetnikéknek köszönhetjük a kapcsolódásunkat. Azt hiszem Japánban voltál épp, 12ezer kilóméterre tőlem, és ha jól emlékszem, épp metróztál, amikor megkaptad tőlem mélypontom összefoglalóját. Te voltál az egyetlen, akitől akkor kaptam milka noisette csokit, mert még ebből a távolságból is azonnal leszervezted, hogy tudjam/érezzem, velem vagy, gondolsz rám. Számomra nagyon szívmelengető volt. Másnak ez most rébuszos lehet, de Te érted, és ez a lényeg. Köszönöm!" (Kőműves Glória)

"Veled először életem első hospitálásán találkoztam. Komoly és céltudatos lánynak láttalak. Ha jól emlékszem a légútra mentünk együtt. Te, a komoly nőszemély pillanatok alatt hihetetlen jó hangulatot varázsoltál egy 4-5 éves forma kisfiúnak, csúsztál, másztál vele/utána a padlón, báboztál, bohóckodtál. Akkor éreztem, hogy jó helyen vagyok, nekem is ezt kell csinálnom." (Törköly Adri)

"Nagyon boldog 10 éves évfordulót kívánok neked! Én téged egy nagyon kedves, jó humorú, vidám személyiségnek tartalak, akivel öröm foglalkozást tartani. További sok sikert kívánok neked az élet minden területén!" (Papp Nelli)

 "Valószínűleg nem tőlem fogod a legszemélyesebb üzenetet kapni, hiszen annyira sok közös élményünk nem volt az évek során. Arra viszont emlékszem, hogy amikor elkezdtem önkénteskedni, a te neved majdnem annyira összefonódott számomra a Nevetnikékkel, mint Glóriáé. Emlékszem a kedves, mosolygós, határozott jelenlétedre, mind a kórteremben, mind a nyár utcai kis kuckóban. Emlékszem, hogy amikor az elején kicsit elveszett voltam, neked mindig volt egy jó ötleted vagy egy vicces hozzászólásod, amivel annyi mosolyt csaltál a gyerkőcök arcára. Nagyon gratulálok ehhez a szép kerek évfordulóhoz!" (Bujtár Noémi)

"Számomra egy fantasztikus személyiség vagy. Ahová belépsz, oda egész lényeddel megérkezel. Egyszerre vagy humorzsák, határozott és céltudatos, ugyanakkor laza is, aki hihetetlen érzékenységgel tud kapcsolódni minden helyzetben a gyermekekhez, nem csak felkelti, de végig tartod is a figyelmet a foglalkozások kapcsán. Nagyon sokat lehet tőled tanulni. Vanessza a csupa "V" : Veni, vidi, vici ! Vidámság és vitalitás, mely nagy  rutinnal és szaktudással párosul. Hálás vagyok, hogy megismerhettelek!" (Tarcai Ibolya)

"Igaz, nem sokszor találkoztam veled, de nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe rólad: Kicsit több mint egy éve, mikor csatlakoztam az Alapítványhoz, te voltál a legelső mentor akinél hospitálhattam, így, te voltál az első ember akin keresztül megismerhettem a Nevetnikék munkáját a gyakorlatban is. Emlékszem eléggé izgultam, így első alkalommal, de a személyed annyira megnyugtató volt, nyitottságoddal, jókedveddel! :) Nagyon jó élményként maradt meg a veled töltött foglalkozás! Ezek után még az orvos-pszichológiai képzésen találkoztam veled, ahol a szórakoztató személyiséged mellet a szakmai oldaladról is megismerhettelek. Talán két találkozás után nagy szavak, de én őszintén felnézek rád, mind az Alapítványnál betöltött szerepedért, mind a szakmád miatt, hiszen én is ezen a pályán haladok!" (Erdélyi Eszter)

 "Még az egyik hospitálásom alkalmával tartottam először közösen foglalkozást veled. Emlékszem, hogy mennyire meginspirált a kreativitásod, humorérzéked és energiád. Megmutattad, hogy hogyan is működhet a gyakorlatban az, hogy egy pillanatra megszüntetjük a kórházi környezetet, és kincses szigetté varázsoljuk nem csak a kórtermet, hanem az egész osztályt, folyosóstól-mindenestől. Látszik, hogy ő igazán tudod, mivel lehet igazán bevonni, motiválni és elvarázsolni a gyerekeket, úgy is, ha csak néhány pálcika meg építőkocka van kéznél, mindeközben pedig még a szülőknek is simán lenyomsz egy kis stand up comedyt. Igazi profi vagy." (Fejes Noémi)

"Veled én sajnos csak egyszer találkoztam, amikor Pécsett hospitáltam nálad, úgyhogy túl sok közös sztorik nincs. De ami abszolút lejött ebből az egy találkozóból, hogy nagyon energikus, pozitív kisugárzásod van, árad belőled a vidámság! Irigylésre méltó az angol tudásod, és a fekete történeteid valami fenomenálisak." (Molnár Evelin)

"Kedves Vanessza! Nevetnikékes karrierem első szűrője. A vadregényes improvizáció nagymestere. A szabadszellemű önfeledt játék megtestesítője. Te vagy az, akitől a Nevetnikék esszenciáját megkaptam és, aki példaképem a foglalkozástartásban. Önfeledt, szertelen és nagyon vicces. Ezeket az értékeket építettem be magamba és adom tovább a kis hospikáknak. Tőled tanultam meg, hogy báááármit el tudok érni a gyerekeknél, ha folyamatosan beszélek. És ez igazából bármiről szólhat, lehet tudományos, hétköznapi vagy olyan dolog, amiről egyáltalán semmit sem tudok. Leginkább az utóbbi, mert az sokkal viccesebb. Nagyon élvezek a társaságodban lenni és mérhetetlenül várom, hogy tartsak még veled foglalkozást, hogy élvezhessem egy kicsit a show-t és bele lazulhassak a közvetlenséged által generált pihe-puha felhőbe. " (Kerekes Zsófi)

"Szerettem veled együtt nevettetni. Azért is mert a legtöbb játékban ügyes vagy és mindig megoldottuk, hogy egymással is versengjünk, de a gyerekek nyerjenek (persze nem sokszor hagytuk őket ;)). (Miközben írok a sok lejátszott csótánypókerre gondolok :D ) Gyerekekkel való tapasztalaid szó és kérés nélkül, mindig szívesen tovább adtad. Szokták mondani az idő szépíti a múltat és lehet emiatt egy rossz szót nem tudok írni rólad, de valamiért úgy érzem így kerek :) Vanessza a Nevetnikék Matrónája :D" (Ercsey Dani)

"Sugárzik belőled az empátia. Szakmailag is nagyon képzett vagy, jól adod át a tudásod a képzéseken. Ösztönösen felismered azt, hogy a gyerekeknek mire van szükségük, a váratlan helyzeteket is gyorsan lereagálod. Mosolyod, kedvességed, odafigyelésed, mosolyt csal a gyerekek arcára (és az önkéntesek arcára is. :-)). Jó példát mutatsz az önkénteseknek, amiből tudunk építkezni, fejleszteni magunkat." (Pabst Tibor)

"Kedves Vanessza! Szívből gratulálok Neked a Nevetnikék Alapítványnál eltöltött 10. évfordulód alkalmából!  Te, A Nagybetűs Életvidám Vanessza-Mosolyoddal nevetettél és verhetetlen voltál az Uno vagy épp a Dzsenga-vagyis inkább minden partyban! ;) Szép emlékek a mai napig, a Veled párban töltött Nevetnikékes nevettetős napok. Szeretettel: Kamanczi Árpi 💕"

"Vanessza, sok boldog nevettetős napokat kívánok még neked! 10 év... azért az nem semmi! Amikor megismerkedtünk, még tapasztalatlan újonc koromban mindig felnéztem Rád, úgy tűnt mindig van egy fergeteges poénod és nem ismersz lehetetlent a gyerekekkel. Mindig sokat tanultam Tőled a foglalkozások alatt. A Japánból hozott szent követ, amit egy gyufásskatulyás húzáskor kaptam meg véletlenül tőled, mai napig őrzöm és nagy becsben tartom, igazán örültem neki. A legemlékezetesebb emlékem Veled a Nevetnikék Nyári Tábor, ahol hamisítatlan kincskeresős, városban barangolós játékot vezényeltél le nagy hőségben, életre-kalandra szólító élményeket szerezve a gyerekeknek. Köszönet és hála Érted! Távolról is ölel, Lukácsi Tündi"

"Hasonlóan bolond vagy, mint én és pont ezért szeretünk annyira, én legalábbis :-) Hihetetlen odaadó voltál látogatóként, mentorként is, emlékszem a jó kis Nyár utcai szabadtéri megbeszélésekre, a csapatépítőkre, közös szamárfülezésekre, csúcs csajnak, most pedig már anyukának mondhatunk és nagy hála érte, hogy ily sokat tettél a lendületeddel, szakmai tudásoddal az alapítványért :-)" (Légrádi Évi)

"Nekem a Veled eltöltött minden perc emlékezetes! :) Imádlak, szeretlek (Téged is :D ) azért amilyen vagy! Szerintem mindent is tudsz csinálni és értesz is mindenhez Nevetnikéknél (kivéve állításod szerint a kézműveskedést). Tanítani kellene azt, ahogy a gyerekekhez viszonyulsz, esetleges rossz napod ellenére is csupa szív és szeretet vagy velük. Egy szóval nem is tudnálak jellemezni: szórakoztató, élettel teli, kreatív problémamegoldó, sokoldalú, nyitott, lojális, energikus, laza, jó partner, ... Így "hirtelen" két nagyon emlékezetes foglalkozás ugrott be: egyik elég régi, néhány éve voltunk önkéntesek és azt hiszem egy hétvégi napon Neurológián egy szem gyerekünk volt. Kb 4-5 éves kisfiú szüleivel, akit sehogy sem tudtunk rávenni a közös játékra, sem a szülei, mert csak a telefonon játszott folyamat és néha a fal felé is fordult. Nekünk sokszor hátat fordított. Iszonyat nehezen, de sikerült rávenni a játékra, amiben az oroszlán részt Te vitted. Akkor volt egy olyan gondolatom veled kapcsolatban: na igen, aki tud, az tud és tőled lehet tanulni is! :) A pszichiátria a kedvenc osztályom veled, ott tudunk igazán kibontakozni. Az ott töltött foglalkozások mindegyike nekem szuper volt, még az is amikor volt egy iszonyat nehezen kezelhető ukrán kislányunk, akit én nem tudtam "hova tenni" illetve nehezen birkóztam meg vele, de természetesen ott voltál nekem Te, aki uraltad a helyzetet és mindent kézben tartottál. :D " (Szkrajcsics Vera)

Pörgés. Ha csak egy szóval kellene jellemeznem ezt az évet, ez a szó fejezné ki tökéletesen milyen volt számunkra ez az év. Igazi hullámvasút jóval és rosszal együtt, őrült pörgés és hajtás, hogy megmutassuk, mire is vagyunk képesek, hogy megtudjuk csinálni a mások szerinti lehetetlent, és utolérjük magunkat. A járvány miatti létszámcsökkenés és a házkampány és felújítás hatását év elején még éreztük a bőrünkön. Azon dolgoztunk egész évben, hogy valahogy úgy tudjanak futni a programok, mint még a járvány előtt. És bár nagy volt a pörgés, az eredmények magukért beszélnek: talán nem csak utolértük magunkat, de még kicsit jobbá is váltunk. Visszatekintés Kőműves Glória vezető tollából.

A kórházlátogató élményprogramban részt vevő önkéntesek létszámát volt a legnehezebb növelni. Nem azért, mintha ne lett volna túljelentkezés, amiért nagyon hálásak vagyunk. Viszont akárhányszor ültünk le egymás között szakemberek, hogyan lehetne felgyorsítani az önkéntesek szakmai felkészítését, mindig arra jutottunk, hogy bővítettük a képzési anyagot. Nem lehet megspórolni a tanulást, ha valóban hatékonyan akarunk segíteni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá: a nem látogatott gyerekeknek, a fájdalmakkal küzdőknek, a szorongóknak, a zárkózottaknak, a durcásaknak, a síróknak, az apatikusoknak. A kötelező kommunikációs-módszertani-csecsemő-orvos-pszichológiai képzéseken túl rengeteg módszerspecifikus képzést is tartottunk önkénteseinknek: bábos-, bűvész-, kézműves-, társasjátékos-, zenés- , ukulelés-, lufihajtogató képzéseket. Mindeközben a létszám is megnőtt, Pécsen jelenleg 45 önkéntes jár heti rendszerességgel a Pécsi Gyermekklinikára, míg Kaposváron 10 főre nőtt az élményprogramtartók száma. Szeretnénk ezt a számot jövőre megduplázni, mindenesetre már most is érződik a gyerekeken a gyakoribb foglalkozások hatása: oldottabbak, az általános hangulatuk javult, és hosszabb ideig kitart a jókedvük. Arról nem beszélve, mennyire várják az önkéntesek visszatértét.

Új mentorokat is felkészítettünk, így ősztől már ők képzik tovább a belépő önkénteseket, és bízunk benne, hogy ezáltal megnő a fogadókészségünk is. Egy önkéntesünknek köszönhetően pedig egy applikáció is segíti az önkéntesek munkáját, akik így sokkal könnyebben tudják követni, mi a helyzet a gyerekekkel, és célzottabban tudnak felkészülni a programokra.

A mesefalfestő programunk is szárnyalt. Sok korábban leegyeztetett projektet sikerült befejezni: Kaposváron gyermekrendelői várókat fejeztünk be, Szigetváron a gyermekosztály folyosóját, Pécsen pedig a röntgen kapott új köntöst. Viszont volt hatalmas projektünk is, ez pedig Dombóváron két felnőtt osztály kifestése. Itt realisztikus természeti alkotásra törekedtünk, és kihívás volt számunkra is, hogyan készítsük fel az önkénteseket minél gyorsabban az itt használatos technikára. Az eredmény magáért beszél. Az év utolsó harmadában a Titkos Projekten kezdtünk el dolgozni, főként a tervezési fázisban vagyunk, és jövőre kifog derülni, ez pontosan mit jelent. :)

Karácsony előtt átadtuk az ötödik kincsesládánkat is, ezúttal a Pécsi Gyermekklinika Belgyógyászati osztályának. Így Pécsen négy, Kaposváron egy ládánk van, amiket igyekszünk havonta-kéthavonta újra is tölteni mindenféle jóval. A pörgettyűk, szörnyecskék, állati kotyvasztók, csillag- és űrhajós pálcák voltak az idei favoritok a gyerekek körében, a legkisebbek pedig továbbra is a csendeskönyveket kedvelik a legjobban. A játékműhely bővült egy állandó kollégával, aki így Pécsen és Kaposváron is több műhelyt tudott leszervezni az önkénteseink körében, illetve sok budapesti vállalat is besegített a gyártásba.

Ezekben a pillanatokban, amikor írom ezt a blogbejegyzést is épp szorgoskodnak a Bajnok utcai vityillóban a játékkészítők, csiszolnak, rajzolnak, festenek, míg a kórházi önkéntesek a szomszédban babusgatják a legkisebbeket.

Idén tavasszal töltötte be a 15. évet a Nevetnikék Alapítvány, amit nagy születésnapi bulival ünnepeltünk. Körülbelül ekkor kerültünk egy válságos helyzetbe is, ugyanis sokkal több gyerekhez jutottunk el, az önkénteseink és programjaink száma is bővült, emiatt a munkavállalók száma is, de sajnos az adományszervezéssel lemaradtunk, és bizonytalanná vált a folytatás. Szerencsére ismét több száz ember gondolta úgy, hogy érdemes belénk fektetni, és amit képviselünk, támogatásra méltó, így ezen a nehézségen is túllendültünk, és megerősödve jöttünk ki belőle.

Eközben végre elintéztük, hogy hivatalosan is közhasznú szervezetként tartsanak minket nyilván, és az etikus adománygyűjtő jelvényt is megkaptuk egy átvizsgálást követően. Az együttműködési megállapodásunkat pedig új szintre emeltünk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjával, amiben az átfogó programjaink is helyet kaptak, és a kölcsönös együttműködési pontok.

https://univpecs.com/magazin/egyuttmukodik_pte_klinikai_kozpont_es_nevetnikek_alapitvany

A következő évi terv, hogy tovább növeljük az általunk elért gyermekek számát, amihez még több önkéntesre, és támogatóra van szükség. Ebben segít a NIOK által működtetett Stronger Roots programja, aminek keretén belül adományszervező munkatárssal fog bővülni a csapatunk. Viszont nem csak oktatunk, hanem tanulunk is, amiben a Scale Impact segít minket két éven át. Tanácsadóikkal október óta segítenek a hatásmérés, környezettudatosság vagy éppen marketing területén. Nem győzünk hálásak lenni, hogy ebbe a két éves program költségeinek jelentős részét, 83%-át a BiotechUSA állja, akiktől szintén sokat tudunk tanulni a következő évben.

Hát tömören ilyen volt a Nevetnikék 2023-as éve. Statisztikai adatok később, mindenesetre köszönjük annak a több ezer embernek, támogatónak és önkéntesnek, akikkel együtt létrehoztuk ismét... a lehetetlent. ;)

Kőműves Glória, a Nevetnikék vezetője

Kevés polihisztor van nálunk, Máté az egyik. Ez azt jelenti, hogy mindenben IS részt vett már. :) Először a házfelújításnál találkoztunk vele, sokat segített, majd egyszer csak bekapcsolódott a játékműhelyekbe is. Ahogy telt az idő, úgy kapott kedved a kórházlátogatáshoz is, ahol azonnal felfedezett egy fejlesztésre szoruló területet, és onnantól informatikai segítséget is ad. Végül a mesefalfestést is kipróbálta, és építi a szervezetet javaslataival, meglátásaival. Mátét nagyon megszerette mindenki, hihetetlen jófej, van egy sajátos, de nagyon jó humora, és mindig számíthatunk rá. Még több Mátét a csapatunkba! :)

Mikor hallottál először a nevetnikékről? Mi volt az első alkalom, amikor eljöttél segíteni, és akkor milyen elvárásokkal, vagy elképzelésekkel érkeztél?

Arra nem emlékszem hogyan került a látóterembe az alapítvány, de nem sokkal az után volt, hogy megvettétek a nagy rakás téglát. A gyerekekkel mindig is jól kijöttem ezért szimpatizálok az olyan szervezetekkel amik a gyerekekért vannak. Mivel akkoriban jobban ráértem, adta magát, hogy segítsek a házfelújításban. Amikor először jöttem, még a bontómunkák legelején volt a projekt és aznap se csináltunk sokmindent. Akkor 4-en voltunk, de előfordult olyan is, hogy a Petivel ketten hordtuk a sittet a talicskákkal. Így visszagondolva voltak azért elég jó pillanatok: Volt amikor annyian dolgoztunk, hogy 3-4 helyen is folyt a munka és mindenhol volt olyan aki csak verbális támogatást nyújtott a többieknek. Volt, hogy átlyukadtunk a szomszédhoz egy közös falon keresztül. 

Az eredeti elképzeléseidhez képest mit kaptál a nevetnikéktől az elmúlt másfél év alatt? Miért váltál aktív tagjává a teljes szervezetnek?

A fő marasztaló erő talán a társaság volt. Pozitív szemléletű, kreatív, intelligens emberek próbálnak jó dolgokat csinálni a környezetükben. Kedvelem az ilyen eszementeket. Mivel egyetértek a céllal, hogy segítsünk a beteg gyerekeknek könnyebbé tenni a kórházban töltött idejüket csatlakoztam a bandához. 

Hogy mit is kaptam itt? Hmm..
A jó hangulatú, nevetéssel teli játékkészítések és festések mellett nagyon sok mindent tanulhattam a kórházlátogatós képzéseken. Meg kitűzőt is. És egy nagyon menő sárga pólót, bár az eléggé vonzza a bogarakat. 

A házfelújítás óta Te azon kevesek egyike vagy, aki szinte mindenben segít. Voltál mesefalat festeni, játékot készíteni, és elvégezted a kórházi önkéntesek képzését is, sőt, már ukulelén is játszol a gyerekeknek. Miért jelentkeztél a különböző programokba? Melyiknél mi volt a motiváció számodra?

Az építkezésnél a Peti volt az elsődleges kontaktom az alapítvánnyal, a játékkészítő műhelyeket is ő viszi. Kíváncsi voltam, hogy megy egy-egy ilyen foglalkozás a gyakorlatban. Mondanám, hogy jó volt a társaság az első műhelyemen, de amíg kb mindenki az egyik szobában dolgozott, addig mi ketten a Petivel a másik szobában dekopírfűrésszel és fúróval játszottunk. Pontosabban előkészítettük a cipőfűzős játék alapelemét. De a második alkalommal már mi is csiszolgattunk és ott megismerkedtem a többiekkel, akikkel azóta is rendszeresen találkozunk a műhelyeken. Persze vannak olyanok is akik csak egyszer jönnek és többet nem látom őket. 
Tavaly nyáron lehetett hosszú idő után újra jelentkezni korházlátogatónak. Mint már említettem a gyerekekkel mindig is jól kijöttem, szóval meg is ragadtam az alkalmat a jelentkezésre. Interjú...bemutató foglalkozás...gyerekek közelébe engedtetek. Azért azt sejtettem, hogy a kórházban másképp működik egy gyerkőc mint bárhol máshol, de pont ezért fontos jelen lenni mellettük. Amikor semmire nincs befolyása, akkor és annyit kell enni-inni amikor mondják, olyankor hatalmas élmény lehet, ahogy megver minket uno-ban, jenga tornyot építünk vagy egyéb módon játszunk, zenélünk.
A mesefal festés volt az egyetlen tevékenység ami nem igazán érdekelt. Mármint olyan szempontból, hogy részt vegyek rajta. Amúgy csodás, hogy mennyivel otthonosabb, barátságosabb egy mesében lenni, mint egy sima fehér falú kórteremben. Szóval ide inkább csak annyi volt a motiváció, hogy kipipálhassam, hogy ilyet is csináltam. Viszont nagyon jó éreztem magam. El se hittem, hogy ilyen jól tudok festeni. Igaz a Noémi végig ott van ilyenkor és mondogatta, hogy ezt így lenne jobb, vagy talán a másik ecset megfelelőbb...  

Még csak hospitáltál a kórházban a mentorok mellett, amikor már megfogalmaztad az első kritikát: a füzet módszerünk elavult. Azóta aktívan dolgozol azon, hogy egy applikációt fejlessz az önkénteseknek. Egyrészt kérlek meséld el, miért fontos a füzet, milyen funkciót tölt be nálunk? Másrészt miben fogja ezt megkönnyíteni az applikáció - aminek bevezetésére reméljük hamarosan sor kerül. :)

A kórházban minden osztályon van egy dobozunk amiből össze tudjuk szedegetni a cuccokat amiket aznap használni fogunk. Ezekben a dobozokban van 1-1 füzet. Ebben a füzetben vezetjük, hogy mikor volt az előző páros, melyik gyerekek voltak ott és mit csináltak velük, illetve egyéb hasznos infókat is. Például ha látjuk a füzetben, hogy a Béluka fél a békáktól akkor nem a békás bábbal a kezünkön fogunk hozzá benézni. Ezért is minden foglalkozás előtt átnézzük a füzetet és aszerint választjuk össze az eszközöket. Foglalkozás végén pedig beírjuk az aznapi dolgokat.
Így, hogy mindenki zsebében ott az okostelefon (de ha nem is mindenki, a páros egyik tagjánál tuti van) eléggé adja magát hogy elektronikusan könnyebb dolgunk lenne. Az nem fog elszakadni, nem fog kiesni a dobozból, a koordinátor is láthatja otthonról. Tehát sokkal rugalmasabb az egész.

Azon kevesek egyik vagy, aki átlátja az egész szervezet szerteágazó munkáját, és számos önkéntes találkozón is részt vettél már. Szerinted mivel lehetne leginkább jellemezni a nevetnikékes csapatot, beleértve a dolgozókat, és önkénteseket. Miért érdemes csatlakozni?

Fáradhatatlan, kreatív, vicces csapat. Jó a társaság és van értelme annak amit csinálunk. 

Megkértük a mesefalfestő önkénteseinket, hogy írjanak pár sort Noémiről, Noéminek, a mesefalfestő programkoordinátorunknak, aki az igazi színeit adja a fehér falaknak, aki nélkül picit mindannyian ügyetlenebbek lennénk, akinek nem csak a keze, de a szavai nyomán is szebbek lesznek a falak.

"Ha egy szóval kellene, hogy jellemezzelek Kedves Noémi, azt mondanám, hogy ELKÉPESZTŐ VAGY! Rendkívüli tehetség lakozik benned! Én csak ámultam, amikor az egyik "skiccedet" megláttam az asztalon. Szürkemarhákat ábrázoltak gémeskúttal... Akkor ledöbbentem, hogy hogy lehet egyáltalán ilyet rajzolni?! Rendkívüli a látásmódod: Mi csak a ceruzád körvonalait látjuk, de a Te fejedben már kész is van a kép!  Nagyon empatikus vagy és türelmes, amit megköszönök, mert én abszolút amatőrként jelentkeztem és láttam a hibáimat, de Te végtelen türelemmel tanítottál!  Kedves vagy és szenvedéllyel csinálod a munkádat, amit azt hiszem másként nem is lehet... Inspirálóan hatsz az emberekre! A profizmusod, a tűz, ami benned van másokra is átragad, és merünk bátran festéket keverni, kicsit önállóan bánni a színekkel és az ecsettel és bizony már otthon is gondolkodunk azon, hogy neki kellene ugrani kifesteni ezt-azt! Én nagyon köszönöm a lehetőséget és azt, hogy a csapatod tagja lehetek, ez egy életre szóló élmény számomra! Remélem sokat fogunk még együtt festeni!" (Elek Ágnes, a dombóvári mesefalfestő)

"Noémivel eltöltött két alkalom alatt számomra bebizonyosodott, hogy senki számára nincs lehetetlen, hogy mindenki képes olyan dologra, amivel elősegíthet egy csodálatos kezdeményezést. Ő ezt az élményt adta nekünk. A jelzők, amivel őt illetném: kedves, segítőkész, szerény, alázatos, fáradhatatlan, vidám. Köszönöm neki, hogy olyan élményt adott, mely boldogsággal és örömmel tölt el. Büszkén nézem a munkát, amit az ő útmutatásával együtt végeztünk." (Korb Andi, a szigetvári mesefalfestő)

"Drága Noémi! Csodálom a tehetségedet és a teherbírásodat és mellette mégis ennyire szerény tudsz maradni, fantasztikus! Szülinapod alkalmából kívánom, hogy minden vágyad teljesüljön! Sok szeretettel:Kapitányné Légrádi Évi."

"Tegnap kórházlátogató önkéntesként délután a foglalkozásra készülve, betértem a Nevetnikék Házba. Noémi volt ott egyedül, Ő volt az ügyeletes. Épp elmélyült munkában volt, egy kis fadoboz festése kötötte le a figyelmét. Mosolyogva felnézett, beszédbe elegyedtünk, de a keze nem állt meg egy pillanatra sem. Határozott mozdulatokkal könnyedén mozgatva az ecsetet, apró zöld levélkéket varázsolt a doboz tetejére oldalára. Láttam, itt megint valami csoda van készülőben. Ismét láthattam, hogy milyen fantasztikusan ügyes, a keze egy kicsit sem remeg, ahogy a vonalakat az ecsettel meghúzza. Pár nappal korábban Dombóváron, a kórház folyosójának festése kapcsán találkoztunk. Bár nem vagyok a falfestésben járatos, de érdekelt az Alapítványnál hogyan működik ez a projekt, melynek Noémi a koordinátora. Reggel egy képzést tartott nekünk. Az eszközöket gondosan előkészítve várt bennünket. Kedvesen, türelmesen és jól érthetően magyarázott. Amikor már egy képen kicsiben belekóstoltunk a festésbe, megmutatta a nagy falfelületet, ahol az előrajzolás már megtörtént és elmondta, ott hogyan kezdjük a munkát. Kicsit bizonytalanok voltunk, féltünk, hogy mi lesz, ha elrontjuk! Ő nagy türelemmel, kedvesen biztatott, bátorított bennünket. Végig mellettünk, mögöttünk állt, járkált, figyelt és beállt festeni is. Segített, hogyan tudjuk a legmegfelelőbb színt kikeverni, melyik motívumhoz milyen ecsetet fogjunk. Folyamatosan dícsért bennünket, ha kértük a segítségét, azonnal ott termett és ha kellett, könnyed mozdulatokkal, biztos kézzel kiigazította, ami nem sikerült elég szépre. Nagyon jó élmény volt így dolgozni! Elmélyülten alkotni, ilyen módon a rohanó stresszes napok után egy kicsit lelassulni, gyógyító a léleknek. Az, hogy egy ilyen varázslatos kisugárzású, mosolygós angyalka segítette a tevékenységünket, még szebbé tette a napunkat. Köszönjük Noémi! Köszönjük Nevetnikék!" (Tarcai Ibolya, kórházi önkéntes.)

"Noémi számomra egy mosolygós, szimpatikus, kedves és szerény művész, aki 1000-szer is mosolyogva vezeti csetlő-botló kezem, hogy az a szín a legmegfelelőbb legyen, az árnyék a helyére kerüljön és még sorolhatnám. Köszönettel tartozom neki a végtelen türelméért, a kedvességéért, elfogadásáért és a támogatásáért , amit a falfestések vagy műhelymunkák alatt tapasztaltam. Fantasztikusan kezeli az ecsetet, ceruzát, bíztató szavakkal ösztönöz munka közben és igazán példamutató a munkatempója, esztétikai érzéke. Örülök, hogy megismerhettem." (Cziráki Csilla, kaposvári mesefalfestő-játékkészítő önkéntes)

"Kevés időt töltöttem még veletek, mindössze három alkalmat, ezek közül egy volt a szigetvári kórház gyerekosztályán a szombati falfestés Noémivel. Pontosan a megbeszélt időre érkezett a kórház főbejáratához Pécsről, mosolyogva köszöntött bennünket, röviden beszámolt az alapítvány tevékenységéről. Az osztályon négyünknek tartott képzést - három eljárást tanultunk: alapozás átmenettel, száraz ecset technika és kontúrozás. Ezalatt a többiek - a "haladók" - átrajzolták a falra vetített képek kontúrját, és belekezdtek a festésbe. Noémi mindkét csapatra figyelt, tanácsokat adott, biztatott mindenkit, maga is bekapcsolódott a munkába. Nagyon jó hangulatban telt az idő, egymás keze alá dolgoztunk, sokat nevettünk, és a különleges ötleteket is szívesen megvalósítottuk (pl. Legyen a zokni tarka csíkos! vagy: Azt szeretném, ha ez a ruha pecsvörkös lenne! vagy: A katicának foga is legyen? :D stb.) Noémi folyamatosan ellátott bennünket jó tanácsokkal, elfogadta az ötleteinket, jó volt vele falat festeni. Három fallal készültünk el. Nagyon megdicsért bennünket a nap végén, amikorra bizony már nem voltunk annyira virgoncak mint kezdetben. Együtt lepakoltunk az autójába, ezután neki még haza kellett érnie Pécsre, kipakolni, s csak azután pihenhetett. Én a máig szívesen gondolok vissza arra a napra, amit vele együtt töltöttünk. Az egész munkánkra a koronát az ügyeletes gyermekorvos kijelentése tette fel: "Nagyon szép. Most már olyan, mint egy gyermekosztály!" A sok vidám, kedves figurákkal teli színes kép, amit Noémi álmodott és valósított meg az önkéntesek segítségével, el fogja varázsolni a kis betegeket. Amíg nézegetik, biztosan nem a betegség fogja foglalkoztatni őket. Ezért érdemes ezt folytatni, és Noémi kitűnő választás volt, remélem maradni tud, és fogunk még sokszor együtt tevékenykedni vele." (Veressné Antal Ágnes, szigetvári mesefalfestő)

"Én ugye, nagyon sokat nem tudok róla, de nem lehet nem szeretni! Ja, hogy ez egy szakmaiatlan megjegyzés? De a vezetésével készült falfestések önmagukért beszélnek! Ha rá lenne szorulva, gondolkodás nélkül örökbefogadnám! (...és abban a világban ugyanígy együtt lennétek mindannyian! �❤️) (Dobosy Éva, pécsi játékkészítő önkéntes)

"Nekem már az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus voltál (a különleges fülbevalódról nem is beszélve...:)). Lenyűgöző, ahogy az ecsettel bánsz, példaértékű az a kitartás, precizitás, segítőkészség, nyitottság, amely belőled árad. Imádom a humorodat, sokakat képes vagy megnevettetni, ebből is látszik, hogy mennyire jól tudsz alkalmazkodni másokhoz. Bizonyítottad már sokszor és még de jó, hogy fogod is. Teljes szívemből örülök, hogy a Nevetnikék szakmai csapatát erősíted. A tehetséged, a kreativitásod, az emberséged irányt mutat az önkénteseknek, nekem, a Nevetnikék mesefalfestő programjának, a beteg gyermekeknek és családjaiknak. A mesefalfestő projektet TE, mint MŰVÉSZ töltöd meg élettel! Ehhez az alkotói munkához kívánok kitartást, erőt, inspirációt és azt, hogy maradj VELÜNK (ezzel a néha "nem normális" csapattal) sokáig - vagy még annál is tovább! :) " (Vén-Somlyai Bea, kórházi programkoordinátor)

"Noémi a rajz és festés iránti szeretetével és elkötelezettségével valamint vidám természetével képes egy csapatnyi embert pillanatok alatt lázba hozni, és magával rántani a festés mese hangulatú világába, miközben észre se lehet venni, hogy csak úgy suhan az idő. Remélem a jövőben is lesz még lehetőségem együtt dolgozni vele." (Somogyvári Anita, dombóvári mesefalfestő)

"Szeretem, hogy mindig mosolyog. Bátorít, hogy ügyesek vagyunk, akkor is ha én nem mindig vagyok az :). A játékok festésénél bíztat, hogy engedjük szárnyalni a fantáziánkat, de ha elakadunk ott van és segít." (Bosnyák Andi, játékkészítő önkéntes)

"Emlékszem amikor a koordinátor felvétel végén kiraktam a próbarajzokat a kollégáknak, Noémi rajzai voltak az elsők, amit kiválasztottak, mennyire szép; hozzá téve, hogy kizárt, hogy ezt 20 perc alatt rajzolta. Valóban kizárt, neki ugyanis még 20 perc sem kellett hozzá. Ritka kincs, aki rengeteg stílusban képes alkotni, és mindegyikben egyenlő színvonalon. Még ritkább, hogy egyben nagyon jó szervező, türelmes, és elfogadó. Hálás vagyok, hogy a tehetségét arra fordítja, kis betegnek, nagy betegnek egyaránt kellemes környezetet varázsoljon. Még hálásabb, hogy mindezt a nevetnikék berkeiben, számos embert magával ragadva, közelebb hozva az alkotást és a művészetet. Hihetetlen az a munka, amit október óta csinált, számos rendelő, folyosó, kórterem, kincsesláda, játék tükrözi vissza az ő munkáját, és azt gondolom, ez még csak a kezdet. Én már látom magam előtt, hogy ennél még sokkal szebb falfestmények születnek általa, mindenki örömére." (Kőműves Glória, a nevetnikék vezetője)

"Nagyon precíz, lelkiismeretes, türelmes, kedves, emberséges, mindig vidám, soha egy rossz szót nem mondott senkire / semmire, igazi csapatember, lendületes, segítőkész, kommunikatív ( mindig válaszol az e-mailre, messenger üzenetre). Bocs, hogy ilyen címszavakban írtam, de szívből jött minden!" (Kassai Andi, pécsi mesefalfestő)

"Noémi a csupaszív türelem és kedvesség! Az ezredik „Ez a zöld jó lesz?” kérdésre is nyugodtan és kedvesen válaszol. A dombóvári kórház krónikus belgyógyászati osztályának falfestésekor ismertem meg, ahol mivel nem gyerekmotívumokat kellett festeni, a kulcsszó a „Realisztikus” lett. Addig-addig színeztük újra és újra, más és más árnyalattal, míg tökéletes és gyönyörű nem lett az eredmény: egy igazi, de mégis mesebeli táj jelenik meg a szemünk előtt. Noémi mindvégig hihetetlen segítőkészen áll mindenkihez, aranyos és kedves, és nagyon tehetséges tervező, festő, és tanár. Örülök, hogy vele lehetek Mesefalfestő!" (Venczel Zsuzsi, dombóvári mesefalfestő)

"Noémi egy tündér! Többször voltam már az “irányítása” alatt mesefalat festeni, és játékokat készíteni is, és mindig megfogalmazódik bennem, hogy mennyire szuperül csinálja amit csinál. Egy dolog az, hogy iszonyú tehetséges (mármint tényleg, elképesztő), de annyira kézben tartja a dolgokat, és jól koordinál mindenkit, miközben hatalmas mosollyal az arcán magyaráz, hogy csak szeretni lehet. Noémi tényleg mindenkiből a legtöbbet hozza ki, miközben sosem esik ki a szerepéből, és a végeredmény kivétel nélkül elképesztő, a kórházi falaknál és a játékoknál is, öröm vele a munka. Boldogságos szülinapot Noémi, maradj mindig ilyen napocska!:)” (Popa Luca, marketinges)

"Kispál szól a háttérben, teát szürcsölsz bögrében,

Beszélgetés, nevetés, hamar kész így a festés.

A tanítványok figyelnek, a technikák bővülnek.

A koordinátor egy profi, segítsége mesteri

Csupa szív és szeretet, ha megismered, megkedveled!

E-maileket küldözget, időben emlékeztet,

Új mintákat tervezget, ebbe sok energiát fektet,

Köszönjük a sok munkád, mindig szükségünk lesz Rád!"

(Aradi Tímea, pécsi mesefalfestő.)

.

.

.

=^._.^= ∫  (Paller Péter)

Vén-Somlyai Beatrix 2013-ban kezdte a nevettető karrierjét önkéntesként, majd zenész mentor lett, 2022 augusztusa óta pedig ő a kórházi programkoordinátor. Bármilyen feladatot kapott az elmúlt években, mindig a lelkiismeretesen a maximálist nyújtotta. Az évek alatt hatalmas tapasztalatra tett szert, amivel segíti az új kórházi önkénteseket a munkájukban. Kiváló szervező, emberismerő, gyerekszerető pedagógus, aki ezt a sokrétű munkát ellátja.

Te vagy az egyik legrégebbi tag a nevetnikék kórházlátogatói között, több, mint 10 éve csempészed be a zenét a gyermekkórházba. Mi az, ami mindig visszahúzott, ami miatt a mai napig teljes szívvel mész be a kórházba?

10 évvel ezelőtt szociális munka képzésen vettem részt az egyetemen. A főiskolás évek alatt rengetegszer hallottam az önkéntességről, sőt, tanultam is róla. Ott és akkor ez olyan szemléletformáló hatással volt rám, hogy elkezdtem erre jobban odafigyelni. Ez nem jelentette azt, hogy rögtön elkezdtem valahol önkéntes munkát végezni. Erre azt hiszem meg kellett érnem. Viszont a szívem legmélyén vágytam arra, hogy valamilyen módon azokat az erőforrásokat, amelyek bennem mozgolódnak, azokat képes legyek tovább adni. Arról akkor még fogalmam sem volt, hogy ez a folyamat többet ad számomra, mint amennyit én valaha képes leszek.

Az eltelt időszakban rengeteg változás következett be az életemben, amelyek befolyással voltak az önkéntes tevékenységre. Voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de mindig visszatértem. Még úgyis, hogy a levelezőrendszeremben Glória üzeneteit nem kaptam meg, csak évekkel később bukkantam rá ezekre az üzenetekre (pedig azért naponta figyelem a levelezőrendszert). 

A zene mindig is az életem része volt és lesz, imádok énekelni (nem, nem tanultam zenét, sosem jártam zeneiskolába, ez valahogy ösztönös). Tanítói végzettségemből adódóan zenei alaptudással rendelkezem, de ez a kis tudás elég volt a kórházban, a kórteremben lévő beteg gyerekek nem ítélkeztek felettem, nem raktak korlátok közé, miért csak ennyit tudok. Sőt. Kifejezetten örültek egy-egy hamis éneklési versenynek (minden ének-zenét tanítótól elnézést kérek ).

Az, ami folyamatosan visszahúz ebbe a programba, hogy olyan fantáziát, szabadságot élhetek meg a foglalkozások alatt, amelyek a gyermeki énemet képesek újra – és újra előhozni. A foglalkozások segítenek abban, hogy képes legyek kiszakadni a mindennapi rutinból, hogy más szempontból közelítsek meg egy feladatot/kihívást/problémát, hogy képes legyek a szabad játék megélésére, összpontosítására. A Nevetnikék értéket teremt számomra, formál, irányt mutat nemcsak a program, hanem kivétel nélkül az itt jelenlévő önkéntesek is.

Emlékszel, miért csatlakoztál 10 évvel ezelőtt? Mi adta a kezdeti löketet a jelentkezéshez? Hogy élted meg akkoriban a bekerülési folyamatot, többek között például a bemutatót? :D

10 évvel ezelőtt énekeltem a Pécsi Gospel Kórusban. Egy akkori kórustársam, Wochner Timi mesélt a lehetőségről. Két éneklés között a kórházban töltött élményeit osztotta meg velem és halkan megjegyezte, szerinte ez nekem való lehetőség, gondoljam át.

Timi inspiráló volt számomra, így kitöltöttem a jelentkezési lapot. Fogalmam sem volt milyen út vezet odáig: hogy személyes interjú van, hogy hospitálni kell, meg beszámolót írni (annak van formai meg tartalmi követelménye is), meg van egy bemutató foglalkozás is, amitől kvázi mindenki tart. Jogosan. Nem mindenki kerülhet be a programba, nem mindenki képes nevettetni. Bármennyire is fura, de nevettetni, igen komoly, néha embert próbáló feladat. Tanulni mindig is szerettem, így egyfajta kihívásnak is éltem meg ezt az egészet, volt tétje a dolognak. Valahogy ez a bekerülés nemcsak egy rendszerben való jelenlétet és az ottani szabályok rögzítését jelentette számomra, ez annál több volt, és ezt felismertem.

Voltak persze nehéz pillanatok…például amikor Glória a pötty, pötty, pötty, pötty, csúsz, pötty, csúsz, pötty, pötty, pötty, pötty játék kapcsán közölte a nővér öltözőben, hogy addig nem mehetek be foglalkozást tartani, ameddig ennek a játéknak a lényegét ki nem találom. MI?  Ezt vajon mással is megtette? :D Azóta is emlegetem…tényleg levert a víz.

Hogyan alakult a nevetnikék szakmai programja az elmúlt 10 év alatt, és szerinted miért változott sokat a kórházi program is?

Az elmúlt 10 év alatt rengeteg változás következett be a szakmai programban. Az „én időmben” még teljesen más volt a rendszer. 10 évvel ezelőtt sikeres interjú után lehetett hospitálni, talán volt egy rövid módszertani képzés és jött a bemutató foglalkozás. Ekkor még a mesefalfestés óvodás szinten járt, főszerepben a kórházi programtartás volt. Most már a kórházlátogatás mellett a mesefalfestés és a játékkészítés programjai is jelen vannak, ahol több száz fős önkéntes csapat kovácsolódott össze.

A kórházi programtartás 2023-ban kiegészül a másik két programmal, egyik program a másik kettő nélkül elképzelhetetlen. Ami bizonyos, hogy a 15 éves múltra tekinthető kórházi élményprogram szűrőrendszere finomodott, folyamatos fejlődésen ment keresztül és ez az előrehaladás sosem fog megállni. Ahhoz, hogy most valaki bekerüljön a kórházi programtartók táborába vállalnia kell a jelentkezési lap elektronikus kitöltését, a szükséges védőoltások felvételét, a személyes interjú keretében a pszichológiai teszt teljesítését. A sikeres interjút követően lehetősége van az újonnan érkező önkéntesnek, hogy 3 alkalommal hospitáljon a kórházban szakavatott mentorok mellett, akik professzionálisan végzik munkájukat, akik mintát és egyben biztonságot nyújtanak a frissen érkezők számára. Minden hospitálásról beszámolót kell írniuk az újoncoknak, hogy azon az adott foglalkozáson mit tapasztaltak, hogyan érezték magukat. A 3 hospitálási alkalom közben két képzést kell teljesíteniük: egy kommunikációs tréninget, amely a játékos gyakorlatok mellett a fejlesztő gondolkodásmódra hívja fel a figyelmet illetve egy módszertani alapképzést, amely segítséget nyújt abban, hogy kórházi körülmények között lévő beteg gyermekekkel milyen kézműves, bábos egyéb játékos tevékenységeket lehet végezni. Ezt követően van egy online teszt (Legyen Ön is Nevetnikékes! ), amely a szabályok rögzítésében és összegzésében tud támpontot adni az újonnan csatlakozni vágyó önkénteseknek..és végül, de nem utolsó sorban következik a bemutató foglalkozás, ahol mindazt a komplex tudást, amelyet az előképzési rendszerben elsajátítottak, megpróbálják visszaadni. A bemutató foglalkozás után rövid értékelésre kerül sor, ahol a gyengeségek és az erősségek kerülnek előtérbe, hiszen ezekkel mindannyian rendelkezünk, de jó ezeket kiemelni, meglátni.

Az előképzési rendszer az önreflexió fontosságát emeli ki. Az önkénteskedésben az a jó, hogy bármikor lehet NEM-et mondani (persze, nem ez a cél!). Ha a folyamat eredménnyel zárul, az előképzési rendszer lezárultával az önkéntes megkapja az önkéntességre vonatkozó szerződését.. és elindul a kötelezően teljesítendő képzések felé, mint az orvosi-pszichológiai képzés és a csecsemőképzés.

…folytathatnám még, de egy biztos. A kórházlátogató program jelentős változása az alapítvány fejlődésével együtt jár. A kórházi programtartásban résztvevők támogatására egy olyan szakmai team állt össze, akiknek tagjai egytől egyig kiemelkednek, akár hozzáállásukat, akár szakmai tudásukat nézem: a mentorok, a képzést tartók, a pszichológusok. Koordinátorként mindannyiukkal kapcsolatban állok, számíthatok a támogatásukra és ők is számíthatnak rám. A fejlődés igazi kulcsát a szakmaiságban látom, hogy a kijelölt feladatokat szakemberek látják el. Nagyon nagy a jelentősége ugyanis annak, hogy egy újonnan csatlakozni vágyó önkéntes milyen képet kap az alapítványról, a folyamatokról.

Most már több, mint egy éve a Te szárnyaid alatt növekednek az új kórházlátogató önkéntesek. Részt veszel a kiválasztásban, a legtöbb alapképzést te tartod, de te készíted a beosztást is, illetve az egyik legfontosabb: elsősorban hozzád futnak be a kérdések a beszámolókon keresztül, és segíted őket szakmailag. Miért jó kórházi programkoordinátornak lenni, mi a leghálásabb része a munkádnak?

Te jó ég, tényleg…hogy telik az idő?! 

Miért jó? Mert azt csinálom, amit szeretek. Mert olyan emberekkel „dolgozhatok” együtt, akik hasonlóan szeretnék egy kicsit szebbé, jobbá formálni ezt a világot. Mert nagyon színes és változatos a kórházlátogató csapat, akár életkori megoszlást, akár foglalkozást veszem alapul. Pontosan ez a színesség teszi különlegessé, kiemelten kreatívvá a közösséget.

Szeretem azt, hogy nyitottan állunk egymáshoz és önzetlenül adjuk át egymásnak a tudásunkat, a tapasztalatainkat.

A leghálásabb része számomra a kiteljesedés folyamatát látnom. Amikor az önkéntes bátortalanul indul az előképzési rendszerben és jóval magabiztosabbnak látom a bemutató foglalkozáson vagy akár később képzést tartóként. De ugyanezt látni a gyermekek megközelítéséből is csodálatos:...amikor egy gyermek a kórtermi foglalkozás alkalmával nehezen nyílik meg, de az önkéntesek kitartó, kedves, szeretetteljes odafordulása által képes kibontakozni, képes önfeledté válni.

Vagy amikor foglalkozás után szárnyalva hozzák vissza az önkéntesek az eszközöket és mesélik az élményeiket.

Számomra az is hálával teli pillanatokat okoz, amikor egy nehezebb esetnél az önkéntesek képesek kilépni a komfortzónájukból..mert visszaigazolást nyer a sok-sok képzés, tudásátadás fontossága.

Rengeteg hálás feladat van koordinátorként (mondjuk a beosztás elkészítése kevésbé az…. ), de egyben biztos vagyok: Büszke vagyok a csapatra, a csapatomra!

Tudnál mesélni olyan esetről a gyerekek között, ami nehéz volt az adott pillanatban, mégis varázslatos lett a vége?

Hogyne tudnék, elég közeli élményem van ezzel kapcsolatban. Egy foglalkozás kapcsán egy olyan kórterembe mentem be a társammal, ahol 2 gyermek tartózkodott. Egy 17 éves nagylány és egy 10 éves fiú az édesanyjával. Rövid játékba hívást követően, a kisfiú vidáman, a lány zokogva ült le az asztalhoz. Micsoda ellentét, hogy fogjuk ezt áthidalni. A lány csak sírt és sírt, patakokban folytak a könnyei. Kétségbeesetten szorongatta a telefonját, a kezei remegtek..a betegségéről beszélt, félelemmel volt tele. Nem tudja, mi történik vele, folyamatosan elájul. Nem tud ezekre felkészülni, nem érez semmit, egyszer csak összeesik. Ahogy ezt szipogva mesélte egyszerűen összeszorult a szívem.

A társam és én is nagy levegőt vettünk…valamilyen módon ezt a helyzetet át kell forgatnunk. Pozitívra, vagy legalább olyanra, amiben nem a betegsége kerül előtérbe. Nem egyszerű. Legszívesebben megölelném és hagynám zokogni..de nem ezért jöttünk.

Aztán hagytuk…, hogy csak nyugodtan adja ki magából a gőzt, sokkal jobb, ha kisírja magát.

Folytattuk, hogy az emberek többsége nem is sír..pedig nagyon fontos, hogy az, amit érzünk, az a felszínre törhessen.

Persze, ha tehetnénk, mi is sírnánk, de olyan drága volt a szempillaspirál, amivel kifestettük magunkat, hogy nekünk most nem éri meg..

…ekkor a lány némi meghökkenéssel felnézett és elnevette magát.

Ezek a pillanatok örökre megmaradnak az emlékeimben, elraktározom és töltekezem belőlük. Ezek erőt, hitet, értéket adnak és formálnak, hogy a lehető legtisztább szívvel és lélekkel tudjam közvetíteni: a nevetés jó, nevetnikékesnek lenni jó! 