Andi csendeskönyveit pár napig őrizgetjük a Nevetnikék házban, és mindenkinek mutogatjuk, hogy milyen szépeket lehet készíteni, majd fájó szívvel megválunk tőlük, és becsempésszük a kincsesládába, hogy egy pici gyerek kapja meg. Annyira szépek, egyediek, kreatívak, és különlegesek, hogy még nekünk felnőttként is nehéz megválnunk tőlük, úgyhogy egészen biztosak vagyunk benne, hogy a gyerekek is szívesen őrizgetik. Szerencsére Andi nem csak otthon varrogat, hanem eljön néha a játékkészítő műhelyekre is, így nem csak a munkáit csodálhatjuk meg, hanem élvezhetjük a társaságát is, azt a pozitív kisugárzását, humorát, ami minden alkalommal jellemzi őt. Szívesen tanul másoktól, és rengeteget tanít másoknak, már csak azért is megéri csatlakozni a műhelyekhez, hogy ilyen fantasztikus emberekkel találkozhassunk!

Honnan hallottál először rólunk, és miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a játékkészítők csapatához?

Először akkor hallottam a Nevetnikékről, mikor a házra gyűjtöttetek. Azt tudni kell, hogy én nem nagyon szoktam pénzt adományozni. De ebben az esetben, miután utána jártam mivel is foglalkoztok azt gondoltam és gondolom most is, hogy ez a gyermekek testi gyógyulásához nélkülözhetetlen. Ha a lelkük jobban van, a testük is gyógyul. Úgyhogy kétszer is utaltunk családilag a ház megvásárlására.
A játékkészítés szintén nagyon fontos része a programotoknak és ide mindig nagyon jó eljönni, szuper emberekkel együtt készíteni a játékokat a kincsesládákba. Meggyőződésem, hogy ezeknek a játékoknak varázserejük van. Nekünk nem nagy dolog elkészíteni, de a gyerekeknek hatalmas erőt ad. Ezért amikor tehetem, jövök. Szeretem.

Te vagy az egyik legaktívabb csendeskönyv varró önkéntesünk, ráadásul szebbnél szebbeket készítesz. Miért ezt szeretted meg legjobban a sok választható tevékenység közül?

Hogy a legaktívabb lennék, azt nem hiszem. De nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy mindig készítsünk annyit, amennyire szükség van.
Kipróbáltam magam mindenfélében. Voltam falat festeni a kórházban, járok a játékműhelybe manóskodni, de a csendeskönyv készítésben tudom igazán kiélni magamat. Ez az amivel talán a legtöbbet tudom hozzátenni a munkátokhoz. És bizony nekem is nagy örömöt okoz. Tele a fejem ötletekkel, nagyon szórakoztató kitalálni és megvarrni. Sajnos az időm nekem is kevés, de csinálom amikor tudom.

A Te életedre milyen hatással van az önkéntes program, a nevetnikék? Bármilyen szempontból hozott változást számodra?

Hozott bizony! Hú, ezt megpróbálom rövidre fogni. Először is aki ismer engem tudja, hogy én alapból egy nagyon pozitív, nyitott ember vagyok. A kolléganőim sokszor mondták, hogy feltöltöm Őket energiával, ezért szeretnek a közelemben lenni. És itt megtapasztaltam miről is beszéltek eddig. Mert ha ide jövök én is úgy megyek haza, hogy az elemeim túltöltve és várom a következő lehetőséget. Ez a rengeteg csodálatos ember, aki nap mint nap teszi hozzá a különféle feladatokhoz azt amit Ő tud hozzáadni, ez varázslatos. Nagyon jó köztük lenni, velük együtt dolgozni.
Lehet, hogy eszembe se jutott volna, ha nem hallom a Ditz Edittel készült interjút, de én is voltam kiskoromban kórházban és csak rossz emlékeim vannak. Kb öt éves voltam mikor kivették a mandulámat, minden reggel még sötétben felkeltettek mindenkit és mondták, hogy ne sírjunk. Persze mindenki sírt. Másodszor a vakbelemmel voltam két hétig. Anyukámék nem látogathattak, csak egy üvegajtón keresztül láthattuk egymást. A Mamám hozott egy narancsot, de azt sem kaphattam meg. Nagyon rossz volt. De akkor még nem volt Nevetnikék.
Amit Ti kórházlátogatóként csináltok, az számomra csodálatos dolog és bár én erre nem lennék képes, de ha a háttérből ezt bármi módon tudom támogatni, segíteni, akkor azt megteszem.
Hogy bármilyen nehézség kerül az utatokba, beindul az összefogás és nincs lehetetlen. És ez nagyon fontos. Hogy együtt dolgozunk. Mindegy hogy ki mennyit és mit tesz hozzá, az egész számít. Azt hiszem még pozitívabbá tett és megerősített, hogy része lehetek.

Többször is említetted, hogy a Nevetnikék a kedvenc alapítványod. Számodra mit jelent a Neventikék, mivel érdemelte ki a kedvenc jelzőt?

Ezt nem biztos, hogy meg tudom fogalmazni. Nagyon sok szuper alapítvány működik és fontos munkát végez legyen szó állatokról, betegekről, idősekről, stb. Mind megérdemli a támogatás bármilyen formáját. Nekem a gyermekek mindig fontosak voltak. Nem ér nevetni, de a gyerekkori karrierálmom is kimerült abban, hogy anyuka legyek ha megnövök. Ahogy egyre jobban megismerem a munkátokat, az embereket, hogy fiataltól idősebbekig, lányok, fiúk, diákoktól a nyugdíjasokig, bármi is a foglalkozásuk itt mind, együtt, ugyanazért, a gyermekekért dolgozik. Hogy hitelesek vagytok. Hogy tényleg minden pénz és felajánlás és munka és minden a programokra van fordítva. Hogy magába szippantott ez a munka és csepp lehetek ebben a tengerben. Hogy az a pici amit én adni tudok bele valakinek igenis nagyon számít.
Igen! Ti vagytok a kedvenc alapítványom és ezt mindig elmondom, amikor csak tudom. Komolyan gondolom!

Mivel bátorítanád azokat, akik még csak most fontolgatják, hogy jelentkezzenek játékkészítő önkéntesnek?

Mindenképpen próbálják ki. Ne parázzanak, ha két balkezesnek is gondolják magukat, mert ide nem kell semmi olyan képesség ami nincs meg mindenkiben. De tényleg! Nagyon jó kikapcsolódás.
Ha valaki csapatépítésre szokta vinni a dolgozóit érdemes benevezniük egy játékkészítésre. Mindig garantáltan jó a hangulat és csodák születnek a kezek által.
Ha egyszer eljön valaki, számítson rá, hogy máskor is jönni fog. Mert a játékokat csak szeretettel lehet készíteni, ez a készítőt szupererővel tölti fel és ezt a szupererőt újra használni akarja majd.