("ezt a covidnak!")

"Gyógyulj meg hamar! Már nyitva a faragottjátékos pécsi játszótér. Azt mindenképpen meg kell nézned!" (Paller Péter)

"Ivettel az interaktív mesefal kapcsán találkoztam és hihetetlen volt a lelkesedése, elszántsága, meg úgy kollektíve hihetetlen, hogy milyen kitartóan nyomja és viszi évek óta a kaposvári szekciót, szinte mindent megvalósítottak ott is kicsiben, ami ment Pécsen. Szuperül szervezi a falfestéseket, egyszóval szükségünk van Rád és gyógyulj még mihamarabb, várunk vissza sok puszi: Évi" (Kapitányné Légrádi Éva)

"Ivett vezetett be a falfestés rejtelmeibe. Vele együtt díszítettük ki a dombóvári kórházat. Bár ha nem is mindig élőben, de telefonon mindig kaptuk a hasznos instrukciókat. Bármikor kerestem, szívesen segített. Kedves, aranyos, erős anyuka és nevettető." (Oltyán Dóri)

"Ivett, gyógyulj meg hamar és ilyen mosolygósan találkozzunk mihamarabb! Felejthetetlen közös napjaink...:" (Schiszler Gyöngyi)

"Mindig töretlen lelkesedés látszik rajta és ez átragad a környezetére is. Ivett mellett mindig könnyű meglátni a dolgok pozitív oldalát és egy jót nevetni a problémám. " (Marosi-Szijj Judit)

"Ivett mindenkinek erőt ad, hiszen Ő egy hihetetlenül erős nő. Mindenkinek segít, hogy jobb önkéntes legyen és bármilyen problémát megold. A mosolya mindenkit megnyugtat és örömmel tölt el." (Pohl Dorka)

"Az első találkozásunk alkalmával is egyből látszott, hogy szívvel - lélekkel vagy jelen a gyerekek között. Örök optimistának ismertelek meg, akinek nincs megoldhatatlan feladat! Kívánom, hogy mielőbb felépülj és "... szikrázó napsütésben, enyhe lengedező szélben, a Kapos hotel teraszán teázgassunk majd lazán!" Jó, hogy vagy nekünk! " (Molnár Evelin)

"Drága Ivett! Szeretettel gondolok rád és sok erőt küldök neked innen a messzi Svájcból! Hiányzik az önkènteskedès, a jó társaság és a csillogó szemű gyerekek. Egyszer majd újra csatlakozom hozzátok, addig is sok kitartást és Neked mielőbbi felèpülèst kivánok! A lufi állatkák hajtogatásának már többször hasznát vettem, mindig nagy sikert arattam vele. sok puszi: Julcsi" (Tomcsányi Júlia)

"Nélküle nem tudtam volna a Danit ennyi mindenre rávenni. Mindig mindent meg tud oldani, ez most sem lesz másképp! Kitartása példa értékű. Egyik legviccesebb közös emlékünk Ivettel, mikor Dani először volt foglalkozást tartani és rögtön a kezébe adtak egy kisbabát, szegény nagyon meg volt illetődve, és a reakcióján jót nevettünk. " (Farkas Kinga)

"Azóta már több babát is fogtam... :/" (Köves Dani)

"Drága Ivett! Emlékszel, hogy mi együtt mindig csak mosolyogtunk?Emlékszel a boldog pillanatokra, amiket adtunk? Még sok ilyet szeretnék Veled, aztán jókat kávézni! Amúgy is hiányzol már, úgyhogy gyorsan gyere helyre, szükségünk van Rád! Ja és lufikat hajtogatni is tőled akarok tanulni, már nem félek annyira, amikor kidurrannak..." (Szentgyörgyi-Tili Edina)

"Amikor rád gondolok mosolygok, mert az arcodon mindig kedves és boldog mosoly ül. Ritka kincs vagy az emberek között, optimista, vidám olyan akit azonnal megkedvel az ember mintha mindig is ismertelek volna. Inspirálsz mert a hited megingathatatlan és mindig előre tekintesz, nincs előtted akadály mert mindig minden helyzetben helyt állsz. Hamarosan újra együtt ülünk, beszélgetünk, ropogósra nyírt füvön ülve beszélgetünk, felettünk madárcsicsergés, arcunkat melengető napfény, nevetünk majd és beszélgetünk mennyi jövőbeni tervünk van még." (Wiener Szandra)

"Sosem fogom elfelejteni az első találkozásunkat. Csillogó szemmel és lelkesedéssel kérdezett és mesélt egyszerre. Mindig is csodáltam, hogy mennyi erő, jóindulat, és szeretet árad belőle. Nagyon hálás vagyok érte hogy a sors úgy hozta, hogy megismerjük egymást. Megtanultam, hogy nincs olyan hogy megoldhatatlan probléma, és hogy soha ne adjam fel. Minden dolognak a pozitív oldalát kell nézni. Ez erőt ad nekem a mindennapokban is." (Könyves Kata)

"Azalatt az időszak alatt mióta megismerhettem Ivettet azt vettem észre, hogy, mint "Az öt legendában" az Északi ő is olyan szemmel született, hogy mindenhol meglátja a csodát és a szépet. Örülök neki, hogy ennyi élményt élhettünk át közösen, a számos kórházi foglalkozást, a kórházi családinapokat az egyéb rendezvényeket. Mindig tanulhattam valami újat tőle, akár technikai fogásokat vagy csak egy más szemszögből való nézőpontot. " (Héjjas Orsi)

"Én nem mondom, hogy gyógyuljon meg, mert megfog. Ő ilyen. A legerősebb nő, akit ismerek. Olyan akadályokat ugrott már át, amiknek más neki se fut. Szépen, csendben, óvva közben azokat is, akiket a legjobban szeret. Nagyon fontos szereplője ő a kaposvári kórháznak már egy évtizede. Alapítványok jöttek-mentek a feje felett, hol kapott érte pénzt, hol nem, de ő az az igazi elhivatott, aki sose hagyta magára a beteg gyermekeket, bármi történjék is a feje felett. Rendkívül intelligens, kiváló emberismerő, jó problémamegoldó, érzékeny, elfogadó, empatikus nő, egy hatalmas kincs a világnak, de a szerénysége miatt ezt igazán talán fel se fogja fogni soha.

Barátnőként pedig a kapcsolódásaink 90%-a hang. Mégis olyan magasságokat, mélységeket élek át Veled, amiket a legtöbb emberrel személyesen sem. Micsoda közös sztorijaink vannak már eddig is! Kilométereket áthidaló kötődés. Jóban-rosszban, közel s távol... Gondoltad volna, amikor először rányomtál a skype zöld gombjára...? ;) Amint jobban vagy, előrehozott karácsonyt akarok tartani, úgy készülj ;)" (Kőműves Glória)

Közeledik a húsvét, és online oktatás, karantén ide vagy oda, minden kis (és nagyobb) gyerek izgatottan várja az ünnep fénypontját, ami tapasztalataim szerint nem az ajándékok felkutatása, hanem a tojásfestés!
Ami valljuk be, egy szülő számára néha túl macerás, és inkább csak gyorsan túl lenni szeretne rajta, pedig egy kis újítással, kreativitással gyerekünkkel együtt mi is jól szórakozhatunk közben.

Mostani válogatásunkban olyan technikákat válogattunk össze, amik újszerűek, izgalmasak, mégis egyszerűek, és egy átlagos háztartásban fellelhető dolgokat használunk fel közben.

Ajánlom még gumikesztyű használatát, és nekem a tojásfestékek helyett a sima ételfesték jobban bevált, ebből többet vegyünk, mert koncentráltabban kell használni.

Ötletek kicsiknek:
A legkisebbeknek vegyünk apróbb húsvéti matricákat, ezeket színesre festett tojásokra ragaszthatják, sokáig el lehet vele bíbelődni. 

Jó ötlet még a langyos főtt tojásokra rajzolni sima zsírkrétával, ezt is nyugodtan bízhatjuk a kisebbekre, esetleg kinyomtatott húsvéti színezők alapján is rajzolhatnak mintákat, ha inspiráció kellene.

Pukkanós műanyag csomagolóra fessünk ecsettel hígítatlan ételfestékkel, különböző színekkel, és csomagoljuk bele együtt a tojást, kb 10 percre. Érdekes mintákat kapunk ezzel a technikával.

Kisebbek és nagyobbak is kipróbálhatják, hogy befőttes gumikat teszünk rendezetlenül a tojásokra, mielőtt festékbe tesszük őket. Izgalmas és modern eredményt kapunk.

A színesre festett tojásokra egyedi mintákat alkothatunk, ha többféle alkoholos filcet adunk a gyerek kezébe, így kiélheti minden kreativitását.

Ha szertejük az újszerű mintákat, csomagoljuk gyűrt alufóliába a tojást festés előtt, olyan módon, hogy be tudjon folynia fólia alá a festék. Csodás, izgalmas tojásokat kapunk így.

Ha van otthon csillámtetováló készletünk, ezzel is kidekorálhatjuk kedvünkre a tojásokat, nagyobb, ügyesebb gyerekek egyedül is megpróbálhatják.

Egyszerű módszer még, ha papírtörlőbe tesszük mintegy zsákot alkotva a tojást, felül összegumizzuk, és mindenféle színű ételfestékkel csepegtetünk rá. Száradás után színpompás tojásaink lesznek, a papírtörlő mintájával kiegészülve.

Nagyobbaknak való technika, hogy a tojásokat először ecetes vattával áttöröljük, majd erős koncentrációjú ételfestékbe cseppentünk kevés olajat (bármilyet), és óvatosan, egy kanál segítségével beleforgatjuk a tojásokat. Száradás után más kész is az izgalmas, akvarell szerű minta.

Az utolsó technika a legmacerásabb, és legtrutyisabb, de minden gyereket ámulatba ejt.
Ehhez szükségünk lesz egy tálcára, amit kb 1 cm vastagon bekenünk borotvahabbal, amire különböző színű ételfestéket pöttyözünk, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásokat. Száradás után látványos eredményt kapunk, tojásaink a szivárvány színeiben pompáznak majd. 

Kellemes húsvéti készülődést! :)

Tavaly nagy lendülettel és lelkesedéssel írtam az évértékelőt, a saját elképzeléseinket is túlszárnyalva valósítottunk meg rengeteg szívmelengető projektet. Most csak tologatom magam előtt ennek a posztnak a megírását. Nem fogok jönni azzal, hogy ez az év hogy húzta keresztül a számításainkat, mert ez most mindenkivel így történt. És nyilván mi is megpróbáltuk kihozni a helyzethez képest a maximumot magunkból, és azt gondolom, ez sikerült is. Mégis, minek fényezzük magunkat? Az év nagy részében itthon ültünk, és terveket szőttünk arra az időszakra, amikor újra mind találkozhatunk. Persze, mondhatnám, hogy ez milyen jó, hisz rengeteg mindent megtudtunk így csinálni, amire egyébként korábban nem volt időnk, legbelül mégis gyászolok. Idén mindannyian egyszerre éltük át milyen a bezártság, a betegségtől való félelem, a tehetetlenség, a közösség hiánya, a kiszolgáltatottság. Mindazt a frusztráló érzést, amiből mi nap mint nap akarjuk kizökkenteni a kórházban fekvő beteg gyerekeket, hogy mindezek mellett, vagy ellenére betudjuk csempészni a napjaikba az örömöt, a játékot, a nevetést. Most, hogy egyszerre kerültünk ugyanabba a helyzetbe, már mindenki a saját bőrén tapasztalta meg, hogy ez nem is olyan egyszerű. Úgyhogy még nagyobb tisztelet azoknak az önkénteseknek, akik ezzel szembeszállva a csillagokat is lehozzák az égről a gyerekeknek.

De kezdjük az elején. Év elején még nagy tervekkel és lendülettel vágtunk bele a szokásos pécsi és kaposvári beteg gyermekek nevettetése mellett a felnőtt pszichiátriai programunkba. Bár 12 év rutinjával tartottuk meg ott is a foglalkozásokat, ami mégis új volt, és ezért váratlan számunkra, azok a betegektől való visszajelzések, hisz egy felnőtt mégis csak más szókinccsel fejezi ki a háláját, mint egy gyerek. Rengeteg új önkéntes jelentkezett, rengeteg interjún voltunk túl, rengeteg képzést tartottunk, és úgy éreztük előttünk nincsenek akadályok. Közben a Szigetvárra szánt játékok is elkészültek, és már kijelöltük a festés időpontját, amikor egyik napról a másikra ki lettünk tiltva a kórházakból. Azok a tevékenységek, amik 12 éven át mindenki szívszerelem projektjei voltak, hirtelen társadalmilag a legveszélyesebbnek tűntek: tömegeket küldünk be kórházakba.

Csak egy napig tartott a szomorúságunk, összeszedtük magunkat, alkalmazkodtunk az új helyzethez, elsőként ugrottunk bele az idős bevásárlásba Pécsen, a szájmaszkvarrásba, az élelmiszerosztásba, az online bébiszitterkedésbe, és azt gondolom amennyire csak lehetett, a mi kis csapatunk kivette a részét tavasszal a tűzoltásból. Erről akkor írtam a blogon, hogyan váltunk élelmiszerosztóvá, hogyan döntöttünk úgy, hogy nem a saját malmainkra hajtjuk a vizet, hanem a befolyt támogatások 100%-át arra fordítjuk, hogy szó szerint minél többen éljük túl a krízist. Azóta se bántam meg, hogy így tettünk, az összefogás az emberiség túlélésének egyik kulcsa.

Majd jött a nyár, és a pécsi és kaposvári kórházlátogatások újra elindulhattak, de azzal a feltétellel, hogy új önkénteseket nem fogadunk. Legalább a régiekkel még jobban összecsiszolódtunk. Egész évben 215 foglalkozást tartottunk meg személyesen, és 673 gyerekhez jutottunk el. Tudjuk, hogy lesz ez még jobb is... Kihasználva a nyári lazításokat, gyorsan felszereltük Szigetvárra, és Kaposvárra is a tervezett játékainkat. Bár a festések minden esetben külső helyszínen történtek meg, mégis remek érzés volt tudni, hogy mire érkezik az őszi kitiltás, addigra ott tudunk hagyni valamit az osztályon, ami talán kicsi színt visz be a gyerekeknek.

Az őszi hullámra valahogy már mindenki készült, másképp védjük az egészségünket is, másképp a munkahelyeket is, így mi is megtudtuk tartani a foglalkozásokat november közepéig személyesen. Azóta a gép előtt ülve folynak a foglalkozások, és bár nagyon várjuk újra a személyes találkozásokat, kétségtelen, hogy ez a módszer új kapukat nyitott ki előttünk, a tapasztalatokat hosszú távon is fogjuk tudni hasznosítani. Közben meg itthon ülve fejlesztjük magunkat, tanulunk új meséket, új bűvésztrükköket, gyakoroljuk a különböző dalok akkordjait. Készítettünk dúdolós füzeteket, vettünk új hangszereket, varrtunk rengeteg csendeskönyvet, és kihasználtuk az időt, hogy készüljünk a következő új projektre, amit reméljük, annyira fogtok imádni, mint a mesefalfestéseket.

És várjuk, hogy megkapjuk a védőoltást, lecsukhassuk a laptop tetejét, a maci-nacit felváltsa a farmer, az esőben elbattyogjunk a kórházig, hogy onnan felhívhassuk a társunkat mennyit késik még, majd együtt megmásszuk a lépcsőket, beleszippantsunk a fertőtlenítő illatú levegőbe, ágaskodva leszedjük a szekrény tetejéről a játékainkat, és mosolygós arccal léphessünk be a kórterembe: megjöttek a nevetnikék!

Kőműves Glória

„Ilyenkor tapasztalom meg a leginkább, hogy tudok segíteni” – meséli Feller Diána, a Nevetnikék Alapítvány önkéntese, mit jelent számára „nevetettni” még a legnehezebb helyzetben is. Dia, ahogy a gyerekek ismerik, amikor kék-sárga köpenyt ölt magára, 2016-ban csatlakozott a csapathoz. „Korábban nem volt tapasztalatom önkéntesség terén, de mindig jó érzéssel töltött el, ha segíthetek” árulja el a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Élettani Intézetében dolgozó biotechnológus, akinek egy gyerekklinikán rezidens orvos ismerőse hívta fel a figyelmét a Nevetnikékre. Dia nem sokat habozott, és még az sem tántorította el, hogy a „vizsgafoglalkozását” meg kellett ismételnie. Alkalomról alkalomra egyre felszabadultabb lett, és mint megsúgja, „ez önismeretnek sem volt utolsó”. A folyamatban sokat segítettek neki a gyerekek, akikben „nincsen annyi előítélet az emberekkel, vagy úgy egyáltalán az élettel szemben”. Dia ma már egyike a veterán csapattagoknak, azon kevés önkéntes egyike, akik a gyermekonkológiai osztályra is bejárhatnak foglalkozást tartani. A járványhelyzet miatti szigorítások következtében jelenleg a neurológián teljesít szolgálatot.

Fotó: Ruprech Judit

Nem olyan tanulmányokat végeztél, ami mellett az embernek sok szabadideje lenne. Miért jelentkeztél végül önkéntesnek?

Az egészségügy mindig vonzott, ezért a biológia szak elvégzése után az akkor viszonylag új orvosi biotechnológus képzésen kötöttem ki. Már a PhD képzésem közepén tartottam, és eléggé leterhelt voltan, de mégis azt éreztem, szeretnék valami újat kipróbálni. Rezidens ismerősöm sokszor találkozott a nevetnikékes önkéntesekkel, így örömmel kaptam a lehetőségen, amikor felhívta rájuk a figyelmemet.

Sok ember számára ismerős érzés lehet, hogy hirtelen és azonnal segíteni akar. A Nevetnikéknél évek alatt csiszolódott rendszer alapján viszont a tényleges „nevettetést” hosszas felkészülés előzi meg, és nem kevés elköteleződés szükséges. Meglepődtél ezen?

Kezdésnek egy személyes interjún hallgattak meg, ezt követte a hospitálás tapasztaltabb önkéntesekkel, végül egyedül kellett egy egész foglalkozást megszerveznem. És arra nagyon emlékszem, hogy azt az úgymond „vizsgafoglalkozást” meg kellett ismételnem.

Ez nem vette el a kedvedet? Mármint van egy csomó olyan lehetőség, ahol az ember pik-pakk be tud ugrani jót cselekedni, különösebb felkészülés nélkül segíthet másokon.

Akkor nem volt jó érzés, de úgy voltam vele, hogy hát az nem lehet, hogy ez nem megy! Persze, hogy megpróbáltam újra. Ma visszagondolva akkor nem láttam át annyira, hogy milyen felelősségünk van, hogy miért van szükség bizonyításra, hogy „nevettetni” sokféleképpen lehet jól is, még jobban is, és hát…néha rosszul is. Utólag sokkal jobban megértem, amit akkor talán kicsit feleslegesnek, túlzásnak éreztem. De amikor elkezdtem foglalkozásokat tartani, hamar megmutatkozott az, ami a személyiségemből adódóan nekem nehézséget okoz.

Mint például?

A foglalkozások jól rávilágítanak arra, hogy mennyire is vagyok igazán kreatív, mennyire tud elragadni a játékélmény, ott tudok-e lenni a jelenben, élvezni a közös játékot, vagy inkább a megfelelés hajt, hogy néha görcsösen próbálok helytállni azért, hogy biztosan jól érezzék magukat a gyerekek. Nekem jó gyakorlás volt, hogyan is lehetne/kellene ezt lazán csinálni.

Fotó: Ruprech Judit

Mi segített túllendülni a kezdeti nehézségeken? Volt esetleg ezzel kapcsolatban felismerésed, amolyan aha élményed?

A gyerekek mindig azt szeretik, ha valaki spontán és laza, hamar ráéreznek az ilyen típusú emberekre, és nagyon jól tudnak kapcsolódni hozzájuk. Ez egy olyan helyzetben és közegben, amikben ők vannak, gyógyító erővel bír. Főleg, ha valaki masszívan ki tudja rántani őket az állapotukból. A foglalkozásokon keresztül én is jobban megismertem magamat. Egyre több olyan foglalkozásban volt részem, amiben igazán jól éreztem magam, ez segített túllendülni egy-egy kevésbé jól sikerült alkalmon. Végül egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem azért vagyok ott, hogy megfeleljek, hanem hogy játsszak egy jót a gyerkőcökkel.

A gyerekek, akikkel találkoztok sokszor felnőtteket megszégyenítő türelemmel viselik a betegségüket, a kórházban töltött időt.

Valóban nagyon bámulatba ejtő a türelmük és a fegyelmezettségük. Azt hiszem, hogy a gyerekek alapvetően pozitívabbak tudnak lenni, mint a felnőttek, még egy betegség során is. Ritkábban lehet látni rajtuk a félelmet és talán nincs annyi előítélet bennük az egészségüggyel, az emberekkel, vagy úgy egyáltalán az élettel szemben. Így nagyon sokszor "könnyű dolgunk van". Arra is nagyon jól és gyorsan ráéreznek, hogy mi nem azért megyünk oda, hogy megmérjük a hőjét, vagy megkérdezzük: aznap mennyi folyadékot ittál?

Hogyan tudsz elvonatkoztatni a nehéz körülményektől? Hiszen a foglalkozások mégis beteg gyerekekkel, kórházi környezetben történik.

Legtöbbször nem tudjuk, hogy miért van valaki kórházban. Egyszerűen nem kerül szóba a játék során. Azoknál a gyerekeknél, akik hosszabb távon szorulnak kórházi ellátásra, kicsit más a helyzet. Velük többször találkozunk, és egy idő után elkerülhetetlen, hogy jobban megismerjük egymást. Ilyenkor többször előfordul, hogy belelátunk a nehezebb körülményekbe, átéljük a rosszabb időszakokat. Nyilván van olyan, hogy hazaviszem ezeket az érzéseket, élményeket. De már azért sem élem meg teherként, mert épp az ilyen helyzetekben tapasztalom meg a leginkább, hogy valóban tudok segíteni.

Fotó: Ruprech Judit

Ez számodra mikor válik kézzelfoghatóvá?

Amikor bemegyek a kórterembe és a gyerkőc láthatóan elgyötört, szomorkás és lehangolt, de a foglalkozás végére úgy köszönünk el tőle, hogy mosolyogva integet. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Az is legalább annyira szuper, mikor a szülő arcán látom, hogy hálás és örül, hogy ott vagyunk. Azt gondolom, hogy amit mi láthatunk a nehéz körülményekből, az csak a jéghegy csúcsa. A cél az, hogy a lehetőségekhez mérten eltávolodjunk a kórházi légkörtől egy foglalkozás során, és minél kevesebb dolog szóljon a betegségről, annál több a játékról.

Van olyan konkrét eset, ami nagyon mélyen érintett, meghatározó volt számodra?

Egy másfél éves kisfiúval találkoztam többször az osztályon, akiről, ha jól tudom, lemondtak a szülei. Legalábbis nem látogatták. Minden alkalommal, mikor bent voltunk, nagyon-nagyon ragaszkodó volt, szinte egy másodpercet sem akart nélkülünk tölteni, ahogy látta, hogy mi tényleg azért megyünk, hogy foglalkozzunk vele. Akkor mindig az az érzés fogott el, hogy na itt viszont nem tudok eleget tenni, még mint nevettető sem. Minden alkalommal nagyon szomorú volt otthagynom őt. De ennek kapcsán van valami, ami mindig lenyűgöz: a nővérek hihetetlen ereje és szolgálatkészsége. Mert amit ők tesznek nap mint nap, az elképesztően nagy munka és felelősségteljes foglalkozás. A nővérekhez rendkívül ragaszkodnak a gyerekek, főleg hosszasabb betegeskedés és bent fekvés során, és ez nagyon sokat jelent a gyerekeknek a gyógyulásban.

Fotó: Ruprech Judit

Az interjút készítette: Mester Zoltán.

Minden egy októberi zenés foglalkozással kezdődött. Történetünk főhősét is már évek óta ismertem a kórházból és jómagam tíz éve járok látogatni, de ez az alkalom most más volt és nagy áttörést hozott. Valahogy a zene hatására teljesen megnyílt és a bizalmába fogadott a krónikus beteg, izomsorvadásos nagylány, aki azon a bizonyos kórház látogatáson megosztotta velem régóta dédelgetett álmát, hogy zongorázni szeretett volna tanulni. Fontos megjegyezni, hogy egyébként folyamatos kórházi ápolásra szorul, oxigént kap, teljesen ágyhoz van kötve, ráadásul csak az egyik kezét tudja használni, még ülni sem tud. Így egy kicsit lehetetlen küldetésnek tűnhet a kérése, de engem ez mit sem zavart, ahogy kimondta, minden porcikámmal éreztem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szeretném teljesíteni a vágyát. Egyeztettem is Alapítványunk elnökével, Glóriával, hogy mit gondol a dologról és ő egyből felhívta a figyelmemet a lehetséges nehézségekre, adott sok jó tanácsot, hogy hogy valósulhatna meg mégis valamilyen formában a projekt és én azonnal nekiláttam, hogy első körben szerezzek neki egy saját hangszert. A zongora nyilván szóba se jöhetett, de még egy átlagos szintetizátor sem, mert nem is tudott volna hozzáférni az ágyban fekve. Sikerült hozzáértőkkel egyeztetve megtalálni azt az egy típust, ami szintetizátorból mind méretében, mind tudásában megfelelt az igényeknek. Ezután felhívásomra, sok nagylelkű ember állt az ügy mellé és adományaikból összegyűlt a hangszer megvásárlásához szükséges összeg többszöröse is, úgyhogy még az osztályokra is tudtunk venni gitárt és ukulelét, hogy más önkéntesek is tudják zenével vidítani a bent fekvő gyerkőcöket. Egy hét leforgása alatt már megvolt a vadiúj szintetizátor, csak épp időközben karanténba kerültünk, pedig már úgy szerettem volna neki átadni. Igaza lett Glóriának, aki már az elején is megmondta, hogy nem szabad semmit ígérni a gyerekeknek, mert mindig közbejöhet valami, de nem csüggedtem, mert ezt az időszakot fel lehetett arra használni, hogy a billentyűk fel legyenek a színes kottának megfelelően címkézve. Sőt még azon túl is, mert gondoltuk, hogyha később már nemcsak ilyen egyszerű gyerekdalokat fog lejátszani, akkor szükség lesz az összes hangra, így különféle színekkel és mintákkal, az összes billentyű kapott egy saját azonosítót, mert a nagylány nem tud kottát olvasni sem, így a színes kotta módszerét kellett segítségül hívni. Lényeg a lényeg, hogy október végére, a szuper csapatmunkának hála, a hangszer is bekerült hozzá és megtarthattuk az első félig személyes, félig online zongora órát neki a kórházban. Azt a boldogságát és hálát, ami az arcára kiült, amikor megkapta és kezdte próbálgatni a szintetizátort. Madarat lehetett volna fogatni vele, de velem is, akkor öröm volt, hogy ezt az alapítvány és az adományozók segítségével véghezvittük. Azonban ez még csak a kezdet volt, mert ekkor kezdődött a tanulás. A meglévő már átírt dalokkal elképesztő gyorsan haladt, rögtön az első foglalkozáson már 4 dalt le tudott játszani, aztán már kezdhettem átírni a színes kottákat normál kottából, hogy a kedvenc számait is szép sorjában megtanulhassa eljátszani. Olyan lelkes és szorgalmas azóta is, minden héten tartok neki zongora órát, sőt már skálázást és ujj gyakorlatokat is próbálgattunk illetve technikázunk, hogy a dallamoknak legyen íve, amikor játssza és ügyesen ráérez a dolgokra. Van még mellette minden héten egy közös zenés foglalkozásunk is egy plusz önkéntes bevonásával, amiket szintén nagyon élvez. Már tíz dalt le tud játszani úgy, hogy mi gitáron és quatron játszunk hozzá kíséretet és éneklünk is együtt. A legtöbb foglalkozás online volt, de a héten volt először lehetőségünk arra, hogy hárman együtt élőben zenéljünk és énekeljünk és nagy sikert arattunk nála. Már a bandaalakításon is gondolkodunk, a nevet és a logót tervezgeti  Sőt már egy dalt, a Pál Kata Pétert, kánonban is el tudtuk énekelni, úgyhogy szépen fejlődik nemcsak a zongorázásban, hanem az éneklésben is. A börtön ablakábant és a Nagy utazást írtam át neki színes kottára, hát nem mondom utóbbi jó kis kihívás volt, de amikor tegnap lejátszotta nekem először egybe az egész számot, a hideg futkosott rajtam, olyan átéléssel és érzéssel játszotta és olyan boldog és büszke volt, hogy minden energia és időbefektetést megér a vele való foglalkozás. Azt is mondta, hogy sok dolgot kipróbált már, aztán továbblépett, most ennél a zenélésnél érzi azt, hogy ez új lendületet ad neki és érzi, hogy ez el fogja kísérni őt, mert magában is tud vele foglalkozni és azt mondta, hogy nagyon jól esett neki, hogy azonnal reagáltunk a vágyára és nem besöpörtük a fiókba, hanem komolyan vettük, amit mondott és kért és talán ezért is dolgozik és gyakorol ilyen keményen mindig, mert nemcsak magának, hanem nekünk is szeretne bizonyítani. A legjobb pedig, hogy az sem szegi a kedvét, hogy a járvány-helyzet miatt egy darabig csak online tudjuk folytatni a munkát, mert így is nagyon élvezi és köszöni mindig a társaságunkat és a segítséget.

Peti először informatikai segítséget akart nyújtani számunkra, fel sem merült benne, hogy gyerekeknek tartson programot. Ahogy az irodánkban ült, és mesélt, szinte láttam magam előtt, ahogy ugyanezzel a szerénységgel, odafigyeléssel ül egy gyermek rácsos ágya mellett, és megkértük, nézzen meg egy foglalkozást a kórházban. Korábban nem volt tapasztalata gyerekekkel; a mentoroktól, a többi önkéntes társától, és a képzéseken viszont irigylésre méltóan szívta magába a tudást, a különböző eszköztárakat, és tippeket, és olyan empatikus odafigyeléssel hangolódott rá a gyerekekre, hogy csakhamar a kedvencük lett. Kíváncsiak voltunk, rá milyen hatással volt/van az önkénteskedés.

Oszlopos tagja vagy évek óta a Nevetnikéknek. Mivel foglalkoztál, amikor jelentkeztél, miért ajánlottad fel a segítséged a szervezetnek?

Informatikát tanultam, informatikusként dolgoztam abban az időben, amikor is egy nagy egészségügyi törés történt az életemben. Nem volt garantált, hogy valaha is felépülök, a regenerálódás hála Istennek sikeres volt, de nagyon hosszú ideig tartott, ez alatt ráébredtem arra, milyen életet éltem eddig. Akármit tettem vagy adtam, mindig elvártam érte valamit cserébe és ez nagyon üzletiessé, zsugorivá tette a mindennapjaimat, holott vallásos szüleim mindig önzetlenségre neveltek. A törés után észrevettem, hogy sokkal többet is kihozhatnék az életemből, így arra gondoltam miért ne adhatnék valamit másoknak úgy, hogy nem várok el semmit cserébe. Ez után egyenes út vezetett valamilyen önkéntességhez, alapítványhoz. Alapvetően emberközpontú vagyok, így már csak azt kellett eldönteni, hogy milyen korosztállyal szeretnék foglalkozni. Mivel a gyerekek a jövő emberisége, ezért érdemes ott kezdeni a formálást, ők lelkületük és fantáziájuk által sokkal fogékonyabbak a jóra, mint a felnőttek, persze egyik felnőttet sem akarom megsérteni, csupán általánosságban beszélek. Rákerestem az interneten a Pécsen lévő gyerekekkel foglakozó alapítványokra és elsőként a Nevetnikék Alapítványt találtam. Nem jelentkeztem azonnal, hosszasan vívódtam, hogy alkalmas lennék-e egy ilyen fajta felelősségteljes feladatra, míg végül döntöttem és jelentkeztem, tárt karokkal és nagy örömmel fogadtak, ezt innen is köszönöm.

Emlékszel még milyen volt átlépni először a kórház küszöbét hospitálóként? Milyen volt az első foglalkozás, és ahhoz képest milyen most?

Szörnyen izgultam. Ráadásul a kórház nem egy barátságos hely, meg kell szokni a szagokat, a rengeteg csövet, katétereket. Ehhez gyomor kell. Az akkori mentoraim rengeteget segítettek és tanítottak nekem, így hamar ráéreztem a tevékenység alapjaira. Az első alkalmak alatt nagyon, fantáziátlan és bizonytalan voltam. Ez a kettő az, ami jelentősen változott azóta, bár a gyerekek különfélék és minden alkalom más és más, kell ehhez a tevékenységhez egy jó adag humor, ami az Alapítvány legfőbb üzemanyag forrása, aztán kell még kreativitás, improvizálás és önbizalom, hogy minden adódó helyzetből a legtöbbet tudjuk kihozni és a leggyógyítóbbat cselekedni. Nem állítom, hogy a felsorolt tulajdonságokat kimaxoltam, de mindenképpen fejlődtem bennük azóta és minden alkalom lehetőséget ad további fejlődésre, így válunk egyre ügyesebbé.

Volt-e már olyan, hogy nehézséget éltél meg egy foglalkozás során, és hogyan tudott segíteni Neked a Nevetnikék?

Hála Istennek nagyon kevésszer történik nehézség a foglalkozások során. Az elsődleges nehézség a tapasztalatlanságom vagy a kreativitásom hiánya. A mentoroktól és tagoktól ott helyben is sok segítséget kaptam, de gyakran rendezett az Alapítvány továbbképzést különböző foglalkozás típusokhoz haladó, illetve mesteri szinten is. Most nem jut eszembe olyan nehézség, amit említenem kellene, bármi kérdésem vagy problémám van, mindig lelkesen segítenek a többiek, nincs okom panaszra. Remek kis csapat vagyunk, jó közösség.

Jelenleg hol dolgozol, és mi miatt döntöttél a pályamódosítás mellett?

Jelenleg informatika tanárként dolgozom egy általános iskolában. Nem kizáróan az Alapítvány vitt a pályamódosítás felé, de hatással volt a döntésemre. Az informatikai cégeknél naponta 50-100-féleképpen álltam hozzá egy probléma megoldásához, de annyi kudarcom volt, hogy komolyan elgondolkoztam, ez-e az én utam. Sokkal boldogabb vagyok, ha emberekkel foglalkozok, de az informatikát sem akartam otthagyni, próbáltam összeforrasztani a kettőt. Az informatika most csak egy eszköz, de nem ekörül forog az életem. Bár rengeteg nehézség van itt is a gyerekekkel, szülőkkel, körülményekkel, de sokkal szívesebben küszködök olyan dolgokkal, ami tudom, hogy megtérül, mert az emberi tudásba érdemes belefektetni, ennek látom a jövőjét. A régi cégeknél reménytelenséget éreztem, hogy a nehézségek feleslegesek, míg most a rengeteg kínlódás mögött érzek reményt arra, hogy lesz eredménye, megéri. Nem állítom, hogy ez a legtökéletesebb munkahely, de én jobban érzem magam itt.

Melyik a legemlékezetesebb pillanatod a kórházból?

Az egyik legemlékezetesebb alkalom a bemutató foglalkozásom volt. Ott egy négyéves kislánnyal beszélgettem és miközben karkötőt és nyakláncot készített meglepődtem, hogy korához képest mennyire értelmesen beszélt és ügyesen dolgozott, hihetetlen volt. Ezen kívül azokat az alkalmakat szoktam megjegyezni, amikor sikerül a gyerekeket hosszútávon megnevettetni. A lelkesedésükön és a nevetéseik gyakoriságán szoktam lemérni a foglalkozás sikerességét.

Mivel bátorítanád azokat, akik még hezitálnak, hogy önkénteskedjenek-e?

Az első és legfontosabb, ami mellett nem lehet elmenni említés nélkül az az ingyen süti a továbbképzéseken. Viccet félretéve, azért érdemes ezt választani, mert szinte elenyészően minimális hátránya van. Annyi, hogy hetente 2 órát elvesz az időmből, ami amúgy is elmenne más, kevésbé hasznos dologra. Emellett viszont megszámlálhatatlanul sok előnye van. Jót tenni jó, az ember jó példát mutathat, taníthat, nevethet, felnőttfejjel legálisan játszhat, közvetetten gyógyíthat, kapcsolatokat építhet, érezheti, hogy igazán él. Gyakran volt, hogy nagyon fáradtan és rossz közérzettel mentem foglalkozásra, de minden alkalommal boldogan hagytam el a kórházat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a csapat kiváló, a cél nemes.

Fotó: Ruprech Judit

A Nevetnikék Alapítvány mindig is a beteg gyermekekért dolgozott. Ez a járvány-helyzet viszont a mi életünkben is nagy fordulatot hozott. Ha már a kórházból kitiltották az önkénteseket, akkor az önkéntes ott segít, ahol tud. Pécsen elsőként hirdettük meg, hogy bevásárolunk az időseknek. Ők elrejtik a cserép alá a pénzt, mi felvesszük, és lerakjuk a kért csomagot az ajtó elé. Addig volt tökéletesnek látszó koncepció, amíg el nem jutottunk az egyik idős nénivel a következő párbeszédig:

- Egy kiló kenyeret, és egy májast hozzanak nekünk.

- Asszonyom, kérem, egy heti bevásárló listát adjon le, nem tudunk minden nap kimenni mindannyiukhoz, nincs kapacitásunk rá.

- Heti bevásárló listát adtam le.

- (szünet) Akkor mit esznek a héten?

- Májas kenyeret.

- Minden nap? Reggeli, ebéd, vacsorára?

- Áh, mi csak egyszer szoktunk enni egy nap.

Arcul csapott. Ez a néni két unokáját neveli egyedül. Elmondta, hogy élelmiszerosztásokra szoktak járni, de azok most megszűntek, mert nem lehet csoportosulni. Ha tudok valamiről, hogy élelmet adnak, akkor szóljak, azt megköszöni, de ő most csak ennyit tud kifizetni. Nem kért semmit. Nem követelt. Nem sikított páni-félelmében. A maga természetes egyszerűségével állt bele a párbeszédbe. Elképzeltem, hogy én egyedül egy hétig csak egy kiló kenyeret és egy májast eszek. Legalábbis próbáltam, de nem ment. És ott még két kisgyerek is van. Ez volt az első, hogy írtam még egy listát az önkéntesnek, és megkértem, ezt nevetnikékes számlára vegye, majd én kifizetem.

Utána jöttek még hasonló hívások, ők is kérnének, de nem tudják kifizetni. Nálunk a támogatások nagy része konkrét projektekre fut be, nem tudunk mindenkinek élelmiszercsomagot kivinni, úgyhogy felvettem a címeket, és továbbítottam a Caritas, Vöröskereszt vagy Máltai Szeretetszolgálat valamelyikének. Náluk is megnövekedtek az igények, alig győzték, de elvállaltak mindenkit. Majd jött a következő telefonhívás, az egyik családtól a visszajelzés, akik már előtte is jelezték, hogy két napja nem ettek semmit:

- Megkaptuk a csomagot, de csak egy liter olaj, és egy kiló liszt van benne. Most mit együnk?

Jó kérdés. Az alkalmi munkások már március közepén teljesen padlóra kerültek. Őket követték a fekete munkások, a fizetetlen szabadságba beleegyező, de tartalék nélküli emberek, végül a "nem volt elég hosszú munkaviszonya ahhoz, hogy munkanélküli segélyben részesülhessen" típusú embertársaink. Úgyhogy végül beleálltunk mi is, és sokak támogatásával 1.200.000,- jött össze a Nevetnikék bankszámlaszámán élelmiszerre. Nem tudjuk megváltani a világot, de úgy döntöttünk, hogy az a 16 család, aki minket felkeresett, annak bevásárolunk úgy, hogy egész hónapban legyen mit enniük. A pénzt úgy osztottuk el, hogy augusztus végéig jusson mindegyikőjüknek, abban reménykedve, hogy ennyi idő alatt vissza tudnak állni a munka világába. Legalábbis nagyon szurkolunk nekik.

Én magam csak a gyűjtést, a telefonhívásokat, és a listaírást vállaltam. De az a sok történet, amit az önkéntesek meséltek, megerősített abban, hogy jól tettük, amikor ebbe beleálltunk. Volt olyan, - aki járványveszély ide vagy oda, - amint meglátta a 4-5 nagy, megrakott szatyrot az önkéntes kezében, kivágta az ajtót, és sírva a nyakába borult. Volt olyan, aki kétkedve fogadta, hogy minek kellene több szatyorral, és az összes gyerekkel lemennie az autóhoz, majd elnémulva figyelték csak, ahogy telnek meg a szatyrok, és amikor már indultak volna, hisz  a csomagtartó kiürült, az önkéntes még utánuk kiáltott: várjanak, a hátsó ülés is tele van. Volt olyan, aki könnyekig hatódva mondta, hogy még soha senkitől nem kapott ekkora segítséget, és ha mi most nem érkezünk, akkor a hosszú hétvége alatt semmit nem adott volna a gyerekeinek, mert már csak liszt volt odahaza. Volt, aki csak annyit írt, hogy ezerszer is kevés lenne elmondani, hogy köszönik. És bármelyikünk lehetne most az ő helyükben, ebben a helyzetben...

Megkértem egy önkéntesemet, írjon ő is erről pár szót. Íme:

"Pontosan nem tudom, mit írjak a bevásárlásaimról. Segíteni igazából nem olyan könnyű! Bénítóan tömény érzéscsomag volt szemtől szemben állni a hirtelen félelmetesen bizonytalan helyzetbe került édesanyákkal és édesapákkal. Akiknél egyik napról a másikra az vált a fő kérdéssé, hogy miből kerül étel az asztalra. Találkozni a segítséget bizalmatlanul fogadó fürkész tekintettel: vajon miféle hitgyülekezet küldöttje lehetek, vagy melyik kampányszlogen van a csomagok közé rejtve. Miközben a csomagtartó ürül és a szatyrok telnek, a levegőben tapintható az erős (távolság)tartás. Kínos és intim. Aztán mikor bizonyossá válik, hogy sem politikai szekértoló, sem misszionárius nem vagyok, ez a zsigeri védőháló is szétfoszlik és megindulnak a könnyek. Még mindig idegen vagyok, de már nem olyan kínos a jelenlétem a meztelen helyzetben. Na és persze a gyerekek. Akik meglátva a szatyornyi almát, szertelen civódni kezdenek – egyikük nagymama-féle almás pitét akar, a másik nyersen falná fel az egészet. Nyersen? Az almát?? Wow! Persze a nyers almát tízszeresen veri a táblás milka. Nem tudom mit írhatnék még. Minden ilyen akció után gazdagabbnak érzem magam, mert segíteni fantasztikus érzés! De egyáltalán nem könnyű."

Augusztus végéig vállaltuk. Nem állunk bele az élelmiszerosztásba örökre, a nevetnikéket meghagyjuk annak, ami, a beteg gyerekeknek. Meghagyva a rugalmasságot is, hogy ha nagy a baj, a nevetnikék lehet bármi. Mert a nevetnikék valójában jóakaró emberek összessége.

Köszönöm mindenkinek aki a saját benzinköltségén vitte a csomagokat, aki órákat töltött el bevásárlással a boltokban, aki utalt, amennyit csak tudott, hogy jusson másnak is az asztalára. Mind fantasztikusak vagytok! Köszönöm, hogy ennyien nevetnikékesek vagytok!

 Írta: Kőműves Glória, kuratóriumi elnök

Számos videó került fel az elmúlt pár hétben a facebookra, mi ezek közül válogattunk egy csokorra valót, amivel szeretnénk segíteni a szülőket.

Mozgásos, fejlesztő játékok

Tornavideók: https://www.szuloklapja.hu/jatek-tippek/6464/8-szuper-otthoni-tornavideo-gyerekeknek:-jatekos-gyakorlatok-az-ugyesito-tornatol-a-porgos-tabataig-ovisoknak-kisiskolasoknak.html

Mozgásos beltéri játék: https://www.facebook.com/groups/294941288150004/permalink/295142368129896/

Kis labdák és szemetes zsák kell hozzá: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=509831799708176

Nagyon egyszerű játék: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=576509219877296

Beltéri csúszda: https://www.facebook.com/ancageorgiana.tudurean/videos/2852880438103847/

Mászás otthon: https://www.youtube.com/watch?v=aOEauBkbEXk&fbclid=IwAR1HLz28BUrcbSKvr1snrrw2DDL0Z6jMKijOYw-n4hCwFq4nKAmoP6m5rsE

Vicces ügyeskedés: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1307844152719275

És végül egy kis finommotorika: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1089556494741275

Ovisoknak fejlesztő játékok

Téri-orientáció és memória fejlesztő: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1363217783881059

Találós kérdések: https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/jatekok_zenek_foglalkoztatok/24139/25_aranyos_talalos_kerdes_gyerekeknek_ami_fejleszti_a_logikai_gondolkodast_es_a_szokincset?fbclid=IwAR1NFhIOrKLCC6rekpEkpCj5cIKN3dTqW11oMAtjOZISKuGlAFMfWK340tw

Pohárválogatás: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=243384240035807

Zeneovi 1: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=3081387341892094

Zeneovi 2: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=521118181920608

Mondókázzunk, mami: https://www.youtube.com/watch?v=CSkOcYX_VJU&fbclid=IwAR2wKAr5A38ZL-8qcqEnXg8vnmMe-4v9QeYBUPfotsGA0Vj17_kITRDkHTQ

Zenés hangoskönyv: https://www.youtube.com/watch?v=C-U1Tl2VBac&fbclid=IwAR3LxTV25gEQqu-x9cZPCFk9lRkWipXLyp6sKp4r9V3_Bn1QCtd9A4zSB84

Iskolásoknak fejlesztő játékok

Az egyik legjobb online tanulós játékos oldal: http://csibesztura.hu/

Zalka Csenge Virág mesemondó kicsiknek és kamaszoknak is meglepően érdekes meséket mondd, érdemes bekövetni: https://www.facebook.com/ZalkaCsengeVirag/

Sőnfeld Mátyás pedig azt mutatja meg, hulladékból milyen érdekes hangszereket lehet készíteni, őt is érdemes bekövetni: https://www.facebook.com/watch/zenebatyu/

A Show must go on csapata pedig minden nap egy izgalmas videót tölt fel, a szerdát különösen ajánljuk a bűvészek miatt: https://www.facebook.com/showmustgoonquarantineshows

:)

Kézműveskedés

Árnyék-játék: https://www.facebook.com/kati.buzasandrasne/posts/2972950089435250

Tojástartóból: https://www.facebook.com/anita.varga.9889/posts/3060024360728102

Hernyó készítés: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1208989309229810

Hercegi pár: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=905540786564222

Unikornis rajongóknak: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1128194500876345

Gyümölcsfa: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2886719311561090

Papír-robot: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2884339491799072

Papír-papagáj: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=638614403640685

Húsvéti készülődés: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2879484835617871

https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2861667670732921

https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2857883044444717

https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=2851693208397034

Papírkutya: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=684983905642241

Papírmacska: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=872675043182196

Papírmadarak: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=827439824424930

Toalett- papír helikopter: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=279596219672510

Ceruzatartó toalett-tekercsből: https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=3198923356865653

Jó szórakozást, és kitartást!

2008 szeptembere óta látogatjuk a Pécsi Gyermekklinikát kézműves, mesemondós, zenés programjainkkal, és még nem volt soha olyan hónap, hogy ne mentünk volna. Több száz önkéntes fordult meg a 12 év alatt a klinikán, és március elején is még fél százan bementek programot tartani. És pont ez az, ami a jelenlegi helyzetben veszélyt jelentett a beteg gyerekekre, és 2008 óta először, március 10-én, fel kellett függesztenünk az önkéntes kórházlátogató programunkat, és még csak azt sem látjuk, mennyi időre.

Mi is, mint mindannyian, aggódva követjük az eseményeket, viszont egy nevetnikékes önkéntes mindig azt nézi, hol segíthet, így március 15-én Pécsen elsőként felajánlottuk, hogy fiatal, egészséges önkénteseink segítenek idős pécsi lakosoknak a bevásárlásban. Rengetegen fordultak hozzánk azóta, egyelőre még bírjuk kapacitással, de már azt is látjuk, hogy nem lesz könnyű feladat, ezért örülünk, hogy az önkormányzat és a kétfarkú kutyapárt is segít.

Sokan kerülhetnek most olyan helyzetbe, hogy veszélyes kimenniük, idősek, krónikus beteg fiatalok, önkéntes karanténba vonulók, úgyhogy ide is kiírjuk azokat a telefonszámokat, akiktől segítséget kérhetnek a pécsiek:

Nevetnikék Alapítvány: +3630-580-44-27

Kétfarkú Kutyapárt Pécs: +3630-657-33-77 vagy +3630-649-38-05 vagy +3630/266-00-49

Önkormányzat PAPI programja: +3630-573-17-64 vagy +3630-573-94-88 vagy +3630-573-40-84

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mindhárom szervezet ingyenesen viszi ki az élelmiszert és gyógyszert, és arra is, hogy csak azok vegyék igénybe, akiknek nincs ismerősük, rokonuk, aki tudna segíteni. Így is rengeteg segítségre szoruló van, a kapacitásunk pedig véges. Ha mégis ki kell menni vásárolni, akkor a 65 év felettiek 9-12 óra között tehetik ezt meg.

A Nevetnikék önkéntesei önkéntesek, tehát nem kapnak ezért fizetést, és szabadidejükben segítenek. Nem találkoznak azzal, akinek bevásárolnak, a pénztártól való távozáskor hívják fel a segítséget kérőt a pontos összeggel, és ilyenkor kell elárulni, hogy a pénzt hova tudják rejteni (lábtörlő alá stb.), az önkéntes pedig az ajtó elé teszi le a csomagot, bekopog, majd távozik. A kapott árút érdemes szappanos vízzel kicsit áttörölni az esetleges vírus cseppek eltávolítása érdekében, hisz nem tudhatjuk a boltban előtte ki fogta meg.

Várjuk azoknak az önkénteseknek is a jelentkezését, akik betudnak segíteni a bevásárlásban, mivel mi is eshetünk ki folyamatosan, jól jön az utánpótlás.

Külön öröm számunkra, hogy azok az önkénteseink, akik most nem mozdulhatnak ki még bevásárolni sem a lakásból, nagy üzemben kezdték el varrni a szájmaszkokat, büszkék vagyunk rájuk, eddig pár száz szájmaszkot adtunk át a klinikának. :)

Hát ennyit a jelenlegi helyzetről, mi most is aktívak vagyunk, és segítünk amiben tudunk. De nem lehet amellett elmenni, hogy mi sem tudjuk meddig tart ez a helyzet, abban viszont biztosak vagyunk, hogy rengeteg dolgunk lesz utána is. A járványhelyzet lecsendesedésével az egészségügyi dolgozók és krónikus beteg gyerekek rehabilitációjáért kell sokat tennünk, és ha végleg eltűnik a járványveszély, akkor a megtépázott önkéntes programunkat kell újraélesztenünk, és ott folytatnunk a mesefalfestéseket is, ahol most abbahagytuk. Most minden eddig ígért adományról lemondhattunk, és tervezett adománygyűjtő akcióink is lefújásra kerültek, az újraépítkezéshez ezért csak az adó1%-okra számíthatunk, arra viszont jobban, mint eddig bármikor. Úgyhogy megkérünk minden követőnket, ha a pécsi egészségügy talpra állítására fordítaná az 1%-ot, akkor ajánlja nekünk a 18504688-1-42 adószámot beírva.

Ha viszont valaki úgy érzi, hogy ebben a nehezített helyzetben is van lehetősége adakozni, akkor az alábbi számlaszámra tud nekünk "járványhelyzet" jeligével utalni: OTP 11731001-23125324-00000000.

Az eredeti terveinkkel ellentétben most nem dekorgumit és bábokat veszünk, hanem lepedővásznat és kalapgumit szájmaszkok varrásához, illetve gyógyszert és élelmiszert az arra rászorulóknak, így ha valaki most utal, akkor erre fogjuk fordítani az összeget.

Köszönjük, és mindenkinek széles mosolyt, nagy nevetést a nehéz időkben is!